13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Egy kis stresszbe is belehalhat az angol lány

2014. május 30.
1.8941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Vélhetően nagyon sokan cserélnénk - legalábbis részben - azzal a fiatal brit lánnyal, akinek orvosai előírták, hogy bármi is történjen, óvnia kell magát a stressztől, mert a feszült helyzetekbe akár bele is halhat.

Jennifer Lloyd ugyanis egy nagyon ritka, de az orvostudomány által is ismert betegségtől, az Addison-kórtól szenved, aminek köszönhetően egy kis stressztől is végzetes reakciót produkálhat szervezete.

A Metro magazin beszámolója szerint Jennifer helyzetét nagyban nehezíti, hogy éppen egyetemi tanulmányokat folytat, és a tavalyi vizsgaszezonban már egyszer kórházba is került amiatt, mert túl sokat izgult egy vizsga miatt.

Az Addison-kór lényege, hogy a beteg szervezete nem termel adrenalin hormonokat, ezáltal a szervezet képtelen megbirkózni a stresszel, így a mellékvese leállhat, és ez az állapot kezelés nélkül már rövid távon is halálhoz vezethet.

A világ legismertebb Addison-kóros betege J.F. Kennedy volt, aki maga is többször került kórházba emiatt.