18 °C
borús égbolt
2024. március 29., péntek
Auguszta

Egy igazi hős az a rendőr, aki a saját kezével kapta el a harmadik emeletről kieső gyermeket

2018. február 23.
7.1451
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Elképesztő felvétel látott napvilágot egyenesen az egyiptomi belügyminisztériumtól, akik azért mutatták be az alábbi, biztonsági kamerák által rögzített felvételt, hogy az egész világ láthassa, micsoda hősök élnek az országban.

A videóm három rendőr látható, amint éppen szolgálati idejüket teljesítik, majd meglátják, hogy egy harmadik emeleti lakás erkélyéről egy 5 éves gyermek éppen leesni készül.

A rendőrök először zavarodottnak tűnnek, de amikor látják, hogy nem lehet mit tenni, egyikük széttárta a karját, hogy a saját kezével kapja el a zuhanó kisfiút.

Hogy a gyerek miként került az erkély közelébe, az nem derült ki, ellenben ha a rendőrök nem veszik észre, biztosan szörnyethal, így csak az egyik zsarut kellett kórházba szállítani, akit a zuhanó kisfiú megsebesített.