12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Egy hajszál választotta el a hajléktalanságtól, amikor váratlanul nyert a lottón

2018. január 25.
1.6801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Elképesztő csoda történt a napokban egy Michiganben élő 50 éves nővel, név szerint Shawna Donnelly-vel, aki végső elkeseredésében az utolsó pénzéből egy lottószelvényt vett magának, mert szerette volna megkísérteni szerencséjét, ami mostanság alaposan elhagyta őt.

A nő ugyanis minden idejét beteg édesanyja ápolásával tölti, így nem tud dolgozni, tartalékait pedig teljesen felélte, ezáltal bármelyik nap az utcára kerülhetett volna, azonban akkor megtörtént a csoda, a nő feladott egy Lucky for Life lottót, és legnagyobb megdöbbenésére 390 ezer dollárt, azaz közel 100 millió forintot nyert.

Shawna egy helyi lapnak nyilatkozva elmondta, hogy élete legszebb pillanata volt, amikor az éjszaka közepén megnézte a lottószámokat, miután azzal a furcsa érzéssel kelt fel, hogy miután este elfelejtette, feltétlenül meg kell néznie a húzás eredményét.

A nő először el sem hitte, hogy nyert, de ma már a 390 ezer dollár boldog tulajdonosa, a pénzből pedig elsőként egy új házat és egy autót vásárol magának, a többit viszont félreteszi, hogy továbbra is gondoskodni tudjon édesanyjáról.