13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Egy férfi azért nem kap munkát, mert egy bukott diktátor nevét viseli

2017. március 21.
8.1771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Bár egy normális világban talán nem okozna problémát, egy indiai férfi azonban keseregve kereste fel a Hindustan Times-t annak érdekében, hogy segítsenek neki munkát találni, mert neve miatt sehová nem akarják felvenni.

A férfi ugyanis bár elmondása szerint egy igazi hiányszakmában végzett, lévén hajómérnök lett, és bár egykori egyetemi társai közül már mindenki jól kereső munkahellyel rendelkezik, őt azonban nem veszik fel sehová, mert Saddam Hussainnek hívják.

Bár neve Hussain, és nem Hussein, mint az egykori iraki diktátornak, a hajózási társaságok azonban mégis tartanak attól, hogy a nemzetközi vizeken ebből komoly probléma lehet, így inkább nem alkalmazzák.



Saddam egyébiránt időközben nevet változtatott és Sajid lett belőle, de most éppen ez okoz problémát számára, hiszen diplomáján még a régi neve szerepel, így nem tudja papírral igazolni, hogy ő mérnök.