12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Egy életen át kereste testvérét, de tragédia lett a vége

2014. július 02.
1.8531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Újabb megható történetről számolt be a Mirror magazin, akik egy testvérpár szomorú kálváriájáról tudósítottak, ami bár egy életen át tartott, mégis tragédiával ért véget.

Lynne Millart és testvérét 18 hónapos korukban választották el egymástól, amikor igazi édesanyjuk elhagyta őket, ezáltal két különböző nevelőszülőhöz kerültek, és bár azt nem tudni, hogy Gaynor tudta-e, hogy van egy testvére, de Lynne felnőttként megtudta, hogy örökbe fogadták, és elszakították nővérétől.

Amikor mindez kiderült, Lynne minden erejével azon volt, hogy megtalálja egyetlen ismert vér szerinti rokonát.

Közel 30 évig tartott a nyomozás, de csak 50 éves korában tudta meg, hogy szeretett testvére néhány évvel ezelőtt gyilkosság áldozata lett.

A testvérpár élő tagja szerint nem erre számított, sőt reménykedett abban, hogy boldog nyugdíjasokként bepótolhatják mindazt, amit életük során a sors miatt elmulasztottak, és nagy fájdalom számára, hogy az egymásra találás végül nem következhetett be, és már soha nem is fog.