9 °C
borús égbolt
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Csak az öregszik meg, aki annak is hiszi magát!

2014. március 20.
2.0241
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Az Exeter Egyetem Orvosi Tanszékének legfrissebb kutatásai alapján kiderült, hogy az öregség ugyan fizikai állapotnak is tekinthető, de mentálisan csak és kizárólag azok öregszenek meg, akik viselkedésükkel és hozzáállásukkal is erősítik magukról ezt a képet.

A kutatás vezetői 30 idősebb felnőttet kérdeztek ki személyesen, elsődlegesen az öregedésre, valamint az azzal járó gyengeségre és egyéb problémákra vonatkoztatva az interjúkat.

A beszélgetések lebonyolítását követően az orvosi kutatócsoport arra az álláspontra jutott, hogy az önmagunkról kialakított kép fizikai valónkra is hatással van, tehát amennyiben valóban öregnek hisszük magunkat, ténylegesen meg is öregszünk.

A kutatók szerint a negatív hozzáállás nem csak a szociális életet, hanem a fizikai aktivitást is károsíthatja, sőt mi több, az öregedéssel kapcsolatos degradáló gondolatok az egészségi állapotra is hatással vannak, ezáltal az életminőséget is ronthatják.

Hogy mindössze a pozitív gondolkodás lenne az öregedés megállításának kulcsa? Aligha, ellenben sokat tehetünk mentális frissességünkért, ha idősebb korban is fiatalabbnak és életerősebbnek állítjuk be magunkat, méghozzá mások előtt is.