Ki gondolta volna, hogy ez a cuki, babaarcú játék már ilyen idős? Ötven évvel ezelőtt, 1974. január 25-én mutatta be Japánban Kóicsi Szekigucsi, ő maga sem hitte, hogy az egész világon keresett termék lesz, és harcolni fognak a gyártási jogokért.
A tervező többször nyilatkozta, hogy azért találta ki a játékot, hogy szeretetre és tiszteletre inspirálja a fiatalokat és felnőtteket egyaránt. Az eredeti tervek szerint rögtön egy ikerpár született, a majmocska fiú és lány kivitelben is, mindkettő tudta szopni az ujját, ami a gyerekeknek nagy örömet okozott, hiszen nem csupán egy szőrős majombabát kaptak, ráadásul elesettségét ez is mutatta.
Három évvel később, 1977-ben már megjelennek a kiegészítők: ruhák, amelyekbe fel lehet öltöztetni a babákat, a tv-ben a reklámok egyre gyakrabban hirdetik. Japánban minden gyerek ezután áhítozik, és amikor egy szemfüles francia játékgyáros meglátja a szigetországban, tárgyalni kezd a jogokról. Ezután a moncsicsi meghódítja Európát, bár mindenhol másképp kezdik el hívni: Franciaországban Kiki, Olaszországban Moncicchi, Spanyolországban Virkiki, az Egyesült Királyságban pedig Chic-a-Boo lesz a neve.
Szokatlan módon a termék az 1980-as évek elején - az akkor még szocialista - Magyarországra is eljutott és igazán népszerű lett. Máig találgatják, egy ilyen nyugati játék hogyan kerülhetett be az országba... Nálunk kevésbé lett sikeres az új figura, épp ebben az időben a nagyszülő modelleket is kitalálja valaki a babák mellett. Nálunk csak a babamajmok kelendőek. Kína sem marad ki az őrületből, a jogokat megvéve már ruhákban, ékszerekben és egyéb kiegészítőkben köszön vissza a márka designja. Itthon a népszerűségét csak fokozta, hogy dal is született róla, Ulmann Mónika énekelte. Kinek cseng még most is a fülébe?
Meghatározó volt, de anyum mondta, hogy az "átkos" végén még inkább szerették a gyerekek, mert különlegességnek számított.
Úgy örököltem az idősebb unokatesómtól.
