7 °C
tiszta égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Az emberek belefáradtak a Facebook-ba?

2017. január 27.
7.7291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Igazán érdekes kutatási anyagot hozott nyilvánosságra a Telenor, akik bemutatták a 2017-es esztendő legfontosabb jóslatait a technikai és technológiai trendekre koncentrálva, amelyek meghatározhatják majd az egész évet.

Mint a szolgáltató közleményéből kiderült, az előttünk álló évben várhatóan minden eddiginél nagyobb szerepet kap majd a mesterséges intelligencia, ezáltal a chatbotok egyre több ügyfélszolgálati feladatot tudnak majd ellátni, a mobilinternet pedig szintet lép, hiszen jön az 5G hálózat, ami mindent megváltoztat.


kép'>Az emberek belefáradtak a Facebook-ba? - 2. kép

A Telenor Csoport kutatásának legizgalmasabb részlete azonban határozottan az volt, hogy idén jelentős változásra számíthatunk a közösségi oldalak használatában is, ezáltal úgy vélik, hogy az emberek belefáradtak a közösségi médiákba és a Facebookba.

A Telenor ennek megfelelően arra számít, hogy az emberek számára terhessé válik a közösségi oldalak egész napos bújása, ezáltal egyre többször aktiválják majd okostelefonjukon a Repülő üzemmódot, hogy egy kis ideig nyugalmat élvezhessenek, és ne kelljen a közösségi oldalak frusztrációjában élniük.