12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

A videojátékkal játszó gyerekek elégedettebbek

2014. augusztus 04.
1.7801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Az Oxfordi egyetem nemrégiben végzett kutatása egy érdekes tényt tárt fel, ugyanis a videojátékok a gyermekek fejlődésére tett jótékony hatását mutatták ki.

A tanulmány megállapítja, hogy azok a gyermekek, akik naponta kevesebb mint egy órát töltenek a virtuális világban, sokkal boldogabbak és barátságosabbak környezetükkel, mint azok akik egyáltalán nem játszanak számítógépes, vagy konzolos játékokat.

Az is kiderült, hogy a hiperaktivitásra való hajlam is jelentősen csökkenthető a játékokkal, valamint érzelmi problémák csillapítására is megfelelő a kontrollált játék.

A fentiek nem voltak igazak azokra akik ennél többet, vagy legalábbis a szabadidő több mint egyharmadát töltötték a játékok világában.

A tanulmány szerzője, Dr.

Andrew Przybylski, az Oxford Internet Institute munkatársa rámutatott arra is, hogy a súlyos problémák nem kezelhetők videojátékkal.