13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

A sírás jó kedvre derít

2016. április 04.
1.8091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A kisgyerekek ösztönösen sírnak, ha valami fáj vagy nem tetszik nekik.

Sokáig azt hitte a tudomány, hogy a gyenge fájdalomküszöb állhat a háttérben, de a University of Tilburg kutatói szerint inkább talán a jó kedv elérése lehet a céljuk ezzel - legalábbis többek között.

Az egyetem munkatársai ugyanis bebizonyították, hogy habár a sírást követően talán rosszul érezhetjük magunkat, ellenben a későbbiekben jobb kedvre derítheti az embert, noha a hatásra gyakran több mint egy órát kell várni.

A holland kutatók a fentiek bizonyításának érdekében egy szomorú filmet nézettek meg véletlenszerűen kiválasztott önkéntesekkel. A cél az volt, hogy a csoport néhány tagja sírjon, míg a többiekből ne váltson ki ilyen heves érzelmi reakciót a film.

A kísérletben 60 ember vett részt, akiket a vetítés előtt, közvetlenül utána, és másfél órával később is kifaggattak a hangulatukat érintően, és azt tapasztalták a szakértők, hogy akik nem sírtak, semmilyen változást sem tapasztaltak, ellenben akik a film alatt elmorzsoltak pár könnycseppet, 90 perccel a film vége után sokkal vidámabbak voltak, mint korábban, a sírás tehát közvetetten jobb kedvre deríthet minket.