9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

A közösségi oldalak is káros befolyással bírhatnak a fiatalokra

2013. november 09.
9.3851
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Míg régen a társaság, majd később a televízió, úgy manapság a közösségi oldalak is káros hatással lehetnek a fiatalokra egy felmérés szerint, lévén a befolyásolható gyermekeket így is könnyedén rávehetik a többiek az ivásra és a drogozásra, nem kell hozzá még csak ki sem mozdulnia a lurkónak.


A Michigan Egyetem orvosi csoportja közel 3500 18 és 24 év közötti amerikai fiatalt vont be a vizsgálatokba, akik arra voltak kíváncsiak, hogy csupán a közösségi oldalakra feltöltött alkohollal vagy drogokkal, illetve ezek fogyasztásával kapcsolatos képek milyen hatással vannak a fiatalokra.

A felmérés eredményei tökéletesen és mérhetően kimutatták, hogy minél több a témába vágó képet tartalmazott az illető közösségi profilja, annál több szeszes italt is fogyasztott. Érdekesség a témával kapcsolatban, hogy a szülői vagy baráti szigor óriási hatással volt az érintettekre, így amennyiben úgy vélték, hogy környezetük negatívan reagálna az efféle képekre, nem osztották meg, nem töltötték fel őket, és meglepő módon kevesebb szeszes italt is fogyasztottak, mint a másik csoport tagjai.

A fentiek egyértelműen kimutatták, hogy bár környezetünk van ránk a legnagyobb hatással, a közösségi oldalak csak tovább erősíthetik bennünk a befolyásolás mértékét. A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a közösségi oldalakat így nem csak arra használhatnánk, hogy rosszat adjunk a felnövő generációnak, hanem arra is, hogy befolyásoló pozitív gondolatokat adjunk nekik, egészségtudatosabb életmódra ösztönözzük őket.
6 hozzászólás

vodor48

11 éve, 4 hónapja

Natasha írta:
Persze, csak sok szülő nem figyel oda a gyerekre mert csak dolgozik és dolgozik
Igen, ez igaz. De valahogy Anyám is megtudta oldani és valahogy nekem is sikerülmosolygó smiley Legalábbis remélemmosolygó smiley

válasz erre

Natasha

11 éve, 4 hónapja

vodor48 írta:
Ezt egy kicsit erősnek érzem, valahol olyan "boszorkány üldözést" látok ebben, mint a lövöldözős játékok esetén, hogy attól vadulnak be a fiatalok. Ha egészségese van nevelve egy gyerek, oda van figyelve rá, akkor szerintem ki tudja szűrni a nem megfelelő vagyis nem lesz ámokfutó. Ugyan ezt gondolom a közösségi oldalak tekintetében is.
Persze, csak sok szülő nem figyel oda a gyerekre mert csak dolgozik és dolgozik

válasz erre

vodor48

11 éve, 4 hónapja

Ezt egy kicsit erősnek érzem, valahol olyan "boszorkány üldözést" látok ebben, mint a lövöldözős játékok esetén, hogy attól vadulnak be a fiatalok. Ha egészségese van nevelve egy gyerek, oda van figyelve rá, akkor szerintem ki tudja szűrni a nem megfelelő vagyis nem lesz ámokfutó. Ugyan ezt gondolom a közösségi oldalak tekintetében is.

válasz erre

Minoni

11 éve, 4 hónapja és 1 napja

Mariann írta:
ezen nem lepődöm meg, abszolút de nem engedném a gyerekeknek a facebook-ot meg az összes többit
Az a baj hogy nem tudod nekik tiltani... Ha otthon nem is engeded, facebookozik a suliban, mobilon, könyvtárban, bárhol...

válasz erre

csillucs

11 éve, 4 hónapja és 1 napja

nem csodálkozom...mindenkire rossz hatással van

válasz erre

Mariann

11 éve, 4 hónapja és 1 napja

ezen nem lepődöm meg, abszolút de nem engedném a gyerekeknek a facebook-ot meg az összes többit

válasz erre