A karácsony története

Brauny , 2013. december 24.
Megérkezett a karácsony, ami a családok körében a hagyományok időszaka, amikor előkerülnek a különleges receptek és szokások. Na, de tudjuk-e, hogy vajon mi pontosan a karácsony története, illetve miért is karácsonyozunk, és milyen hagyományaink vannak karácsonykor?
Ne maradj le semmiről! Kövess minket Facebookon is!
 


Habár a karácsonyt hajlamosak vagyunk a keresztény vallással párhuzamba állítani, az ünnep, de sokkal inkább a szokások már sokkal korábbról, a pogány korból származnak, hiszen a vallástalanok téli napfordulós ünnepségeire vezethető vissza minden. Ezt az ókori Rómában - az átvétel után - jellemzően december 17. és december 25. között tartották a földművelés istenének dicséretére. A Mithrász hitvilág elterjedését követően kötelező ünnepként tekintettek erre az időszakra, a kereszténység térhódításával pedig a kultuszt Jézus születésének mítoszával helyettesítették, az egyház tehát erre az időpontra helyezte a Megváltó születésnapját, így lett karácsony az ő ünnepe.

A karácsony időpontjának kiválasztása a keresztény egyház részéről vélhetően azért esett december 25-re, avagy a téli napfordulóhoz közel, mert a Római Birodalom államvallásának ünnepét is ekkor tartották. Miután a kereszténység vált államvallássá, az egyház hivatalos ünneppé nyilvánította Jézus születését, amit a 4. századtól rendszeresen ünnepeltek. A 16. századi reformáció aztán újabb tartalommal töltötte meg a karácsony ünnepét, a templomi liturgiák ugyanis egyre inkább beköltöztek az otthonokba, így kialakultak a különféle karácsonyi szokások, mint amilyen például a karácsonyfa-állítás is, ami első ízben a német evangélikusok körében vált népszerűvé, majd innen terjedt át Ausztriába, végül pedig egész Európába.

A karácsony története - 2. kép

Magyarország esetében Jézus születésnapja a katolikus keresztények számára egyet jelent a karácsonyi misén való részvétellel. A népi hagyomány értelmében a karácsonyi menü, avagy a karácsonykor fogyasztott ételek óriási szerepet játszottak az ünnepekkor, de szigorú rendje volt a díszítésnek és az étkezés menetének is, hiszen mindennek mágikus erőt tulajdonított a magyar néphagyomány. A karácsonyi abroszt például később a vetéskor hívták segítségül, az abroszra pedig gabonamagvakat helyeztek el, amiket aztán megetettek a baromfiakkal, hogy szép tojást tojjanak. A magyar karácsonyok során jellemzően az asztal alá mindig szalmát szórtak, Jézus jászolban való születésének emlékére, amit aztán később a jószág alá helyeztek, vagy a gyümölcsfákra kötöztek belőle az egészség és a szép gyümölcsök reményében.

Magyarországon a karácsony legfontosabb napja Szenteste, december 24-e, amit általában együtt tölt a család, de más országokban ez inkább december 25-e, avagy karácsony első napja. A karácsony a legtöbb család számára a szeretet ünnepét jelképezi, a családi együttlét időszakát. A 19. század végétől elterjedt szokássá vált, hogy karácsonykor a családtagok megajándékozzák egymást, ám ez a szokás ma már olyan komoly őrületté alakult, hogy leginkább az üzletek és a különféle ajándékgyártók profitálnak belőle, aminek köszönhetően a karácsony az utóbbi években egyre inkább egyfajta fogyasztási lázzá torzult, háttérbe szorítva ezzel az ünnep hagyományos és igazi lényegét, ami egyáltalán nem az ajándékokról szólt.
 
8 hozzászólás

monyó • Überbrutál #8 • 6 éve, 6 hónapja és 20 napja

Ahány ház, annyi szokás. Erre is értendő úgy látszik!

marianna1234 • Tojás #7 • 6 éve, 7 hónapja és 3 napja

NAGYON SOKAN TELIS TELE AJÁNDÉKKAL A FA ALATT!!!SZERETET AZ MEG sehol ! Nálunk a szereteten van a hangsuly karácsonykor és hogy együtt a család legalább karácsonykor

Hampster • Megszállott #6 • 6 éve, 7 hónapja és 3 napja

De jó volt ezt (is) olvasni. Sajnos sokaknál van ez az ajándékozási őrület, de nálunk szerencsére nincs!

krisztike • Überbrutál #5 • 6 éve, 7 hónapja és 3 napja

"a földművelés istenének dicséretére"

Ezt sosem gondoltam volna!

moni1294 • Überbrutál #4 • 6 éve, 7 hónapja és 3 napja

Az ember lánya mindig tanul újat!

zsebibaba • Überbrutál #3 • 6 éve, 7 hónapja és 3 napja

Most, hogy teli ettem magam ez egy nagyon érdekes cikk volt

Minoni • Polihisztor #2 • 6 éve, 7 hónapja és 4 napja

Sajnos a karácsony már nem az igazi pont ahogy írjátok.

Sonci • Messiás #1 • 6 éve, 7 hónapja és 4 napja

Nálunk a Karácsony nem veszítette el az eredeti értékeit. Nincs ajándékozás csak összejön a család és nagyokat beszélgetünk órákon át!