9 °C
borús égbolt
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

A bionikus kart kapott kisfiúnál boldogabb gyermek nincs idén karácsonykor

2017. december 24.
1.5641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Cameron Millar egy 10 éves brit kisfiú, aki egy születési rendellenesség miatt sajnos jobb kéz nélkül született, ami még nagyobb probléma annak fényében, hogy jobbkezes, de mégis mindent bal kézzel kellett megtanulnia.

Miután a Cash for Kids civil szervezet hallott a fiú történetéről, úgy döntöttek, hogy segítenek neki, ezáltal közösségi finanszírozási kampányt indítottak annak érdekében, hogy összegyűjtsék azt a több mint 3 millió forintnak megfelelő összeget, amiért az Open Bionics cég elkészít számára egy mozgó robotkezet.

A kampány sikerrel zárult, néhány nappal ezelőtt pedig a fiú megkapta protézisét, aminek duplán örült! Egyrészt ugyanis azért, mert végre a jobb kezét is használhatja majd alapvető műveletekre, másrészt pedig azért, mert most még jobban hasonlít kedvenc filmes karakterére, Luke Skywalkerre.