6 °C
borús égbolt
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Wonton leves

2017. december 01.
23.6741
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Egy melengető forró leves mindig jól esik az embernek a hideg téli napokon. Éppen ezért ma megmutatjuk hogyan készíthetsz kínai levest otthon néhány hozzávalóból.


Hozzávalók:
1 db sárgarépa
2-3 szál újhagyma
1 db hagyma
250 g rák
500 g darált hús
1 db tojás
szójaszósz
gyömbér
leveskocka
2,5 dl liszt
0,6 dl meleg víz


Elkészítés:
Első lépésként a húst megfőzzük. Ehhez egy edénybe beletesszük a húst, felöntjük körülbelül 1,5 liter vízzel. Amint felforrt leszedjük a habot róla és beletesszük a répát, egy újhagymát és egy vöröshagymát. Mehet bele a leveskocka is és addig főzzük, míg teljesen megpuhul a hús.

Ha fagyasztott rákot használunk, akkor dobjuk bele a hús mellé a fagyott rákokat is, hogy kiolvadjanak. Ezután leszűrjük a levest és a zöldségeket külön rakjuk. A húst összekeverjük a rákkal és az apróra vágott hagymával, egy felvert tojással, csipet borssal, 1 evőkanál szójaszósszal és 1 kávéskanál gyömbérrel.

A tésztához a lisztet összekeverjük a vízzel és egy csipet sóval. Majd 2-3 cm vastagra nyújtjuk a tésztát és négyzetekre vágjuk. Megtöltjük a tésztákat a hússal és összefogjuk őket. Ezután a levest visszatesszük a tűzre, amint felforrt beletesszük a batyukat. Az újhagymákat karikákra vágva beleszórjuk a levesbe és készre főzzük az egészet.
2 hozzászólás

Pillangó

6 éve, 11 hónapja és 5 napja

Kicsit bonyolult.

válasz erre

krisztike

6 éve, 11 hónapja és 5 napja

Nem nagyon kedvelem a kínai leveseket.

válasz erre