12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Szezámmagos csirke, sült tésztával

2014. január 30.
4.6611
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
A kínai étel manapság már nem számít kuriózumnak, ugyanis rengeteg boltban lehet már elérni az ázsiai ételek alapanyagait, így otthonunkban is elkészíthetjük ezeket a finomságokat.


Hozzávalók:
500 g csirkemell
2 evőkanál szezámmag
2 evőkanál szezámolaj
1 evőkanál édesítő
1 evőkanál wok fűszerkeverék
1 kiskanál édes chiliszósz
egy kevés liszt
2 evőkanál keményítő
1 tojás
1,5 dl víz
2 evőkanál olaj
1 kiskanál sütőpor
1 kiskanál halszósz

Pirított tésztához:
1 csomag kínai noodlest vagy spagetti
2 evőkanál szezámmag
fél csomag kínai fűszer
1 evőkanál gyömbér
10 evőkanál szójaszósz
3 evőkanál méz
1 evőkanál halszósz
1 db vöröshagyma
1 szár répa és egy kevés káposzta

Elkészítés:
Először készítsük el a tésztát. Ehhez először a noodlest 1 órára áztassuk vízbe, hogy kissé megpuhuljon, majd kevés forró olajon az apróra vágott hagymát megpirítjuk wokban és hozzáadjuk a tésztát. Ezt követően jönnek a fűszerek ízlés szerint. Ha a tészta megpuhult egy kicsit, akkor öntsünk rá egy kevés vizet és folyamatos kevergetés mellett elfőzzük a levét.
A répát és a káposztát vékonyan felszeleteljük, és ha megpuhult a tészta, akkor hozzáadjuk.

A csirkemellet kockázzuk fel és készítsük el a pácot. Ehhez a szezámolajat, az édesítőt, a wok fűszert és a chiliszószt keverjük össze. Egy órára pácoljuk be a húsokat.

A bundához a többi hozzávalót keverjük össze, melyből palacsintaszerű masszát fogunk kapni. Ebbe forgassuk bele a húsokat és bő olajban süssük ki. Végül készítsünk egy mézes-chilis mázat a húshoz, melyhez 3 evőkanál mézet, 2 evőkanál ketchupot, 1 evőkanál balzsamecetet és 2 evőkanál édes chiliszószt egy edényben összekeverünk és felmelegítünk. A húsokat beleforgatjuk és megszórjuk őket szezámmaggal.
5 hozzászólás

pilótakeksz

11 éve, 13 napja

Az egyik kedvenc kajám bár én nem chilivel szeretem, hanem citromosan

válasz erre

Hampster

11 éve, 13 napja

Hmmm extra kaja, nagyon finom!

válasz erre

Babóca

11 éve, 13 napja

Én nem igazán kedvelem a kínai kaját

válasz erre

moni1294

11 éve, 13 napja

Nagyon gusztusos!

válasz erre

quintipor

11 éve, 14 napja

Én valahogy nem kívánom ezt az ételt.

válasz erre