Hozzávalók:
600 g sütőtök
50 g vaj
1 nagyobb fej vöröshagyma
1 csipet bors
1 dl tejszín
1 liter alaplé
1-2 evőkanálnyi olívaolaj
tökmag
só
Elkészítés:
A tököt hámozzuk meg, távolítsuk el a magokat és vágjuk minél kisebb kockákra. A hagymát szintén vágjuk apróra. Egy nagyobb lábosban olvasszuk meg a vajat, majd pároljuk meg rajta a hagymát. Ha már üveges, akkor adjuk hozzá a fűszereket és a tököt.
Kicsit pároljuk így, majd adjuk hozzá az alaplét. Addig főzzük a levest, míg a tökök megpuhulnak. Egy botmixer segítségével turmixoljuk simára a levest és tegyük vissza a tűzre. Keverjük hozzá a tejszínt és pár perc alatt készre főzzük.
Végül tálalás előtt kevés olívaolajon pirítsuk meg a tökmagot és szórjuk meg vele a már tányérokra szedett krémlevest.