18 °C
borús égbolt
2024. március 29., péntek
Auguszta

Sült pagodakarfiol

2017. október 19.
8.1381
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Az őszi időszakban több helyen is lehet úgynevezett pagodakarfiolt vagy más néven romanesco brokkolit vásárolni. Az íze nagyon sokban hasonlít a karfiolhoz vagy a brokkolihoz, azonban egy kicsit nehezebb elkészíteni, ugyanis vastagabb.


Hozzávalók:
1 fej pagodakarfiol
1/4 csésze extra szűz olívaolaj
1/4 teáskanál tengeri só
1 evőkanál citromlé
1 teáskanál citromhéj
1 evőkanál darált kapribogyó
1 teáskanál piros bors pehely
frissen őrölt fekete bors

Elkészítés:
Első lépésként melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Vágjuk darabokra a pagodakarfiolt és tegyük egy sütőlapra. Szórjuk meg sóval és locsoljuk meg olívaolajjal és kicsit forgassuk össze. Tegyük be a sütőbe és süssük 10 percig, majd ezután forgassuk meg a pagodakarfiolt és újabb 10 percig süssük őket, amíg el nem készülnek.

Közben a maradék olívaolajat keverjük össze a citromlével, a citromhéjjal, a kapribogyóval és a fűszerekkel. Ezt a szószt öntsük a kész pagodakarfiolra és már tálalhatjuk is.
3 hozzászólás

mokus84

7 éve,

Köretnek jó.

válasz erre

Sonci

7 éve,

Egyszerű de finom kajának tűnik. Megcsinálom. mosolygó smiley

válasz erre

debbie

7 éve, 1 napja

Láttam már ilyet a lidlben de nem mertem venni.

válasz erre