13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Paradicsomos rántott hús

2019. június 02.
9.9641
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk egy isteni finom paradicsomos, sajtos rántott hús, amit biztosan imádni fognak a gyerekek is. A klasszikus csirkemellből készült rántott húst megpakoljuk egy kis paradicsomos szósszal és sok-sok sajttal.


Hozzávalók:
500 g csirkemell filé
1-2 db tojás
4-5 evőkanál finomliszt
4 evőkanál zsemlemorzsa
100 g paradicsomszósz
40 g parmezán sajt
só ízlés szerint
1 dl napraforgó olaj

Elkészítés:
A csirkemelleket szeleteljük fel, majd szórjuk meg sóval és jöhet a panírozás. Először a lisztben, majd a tojásban végül pedig a zsemlemorzsában is megforgatjuk őket. Forró olajban kisütjük és hagyjuk lecsepegni. Ezt követően egy tűzálló tálba tesszük őket és megkenjük ízlés szerint valamilyen paradicsomszósszal. Ez lehet ízesített is, például fokhagymás.

Mehet rá a reszelt sajt és előmelegített sütőben 180 fokon 10-15 perc alatt ráolvasztjuk a sajtot. Végül éehet tálalni akár petrezselymes tésztával is vagy valamilyen salátával.
1 hozzászólás

Mirjam

5 éve, 2 hónapja és 25 napja

Huu ezt mindenképpen meg kell csinálnom.

válasz erre