9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Marokkói csicseriborsó-leves

2018. január 05.
2.2831
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Ezt a könnyed leves mindösszesen 20 perc alatt össze lehet dobni, ha minden hozzávaló megvan. A csicseriborsó rostban és fehérjében gazdag, éppen ezért diéta során nagyon jó, bár a szénhidráttal vigyázni kell.


Hozzávalók:
500 g csicseriborsó konzerv
2 evőkanál olívaolaj
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál római kömény
1 kávéskanál csilipehely
1 szár zeller
1 l alaplé
400 g konzerv paradicsom
só, bors ízlés szerint
10 szál koriander
fél citrom leve

Elkészítés:
A hagymát és a fokhagymát vágjuk finomra, a zellert vékonyabb karikákra. Az olajat egy nagy tálban felhevítjük, majd beledobjuk a hagymát és a zellert, valamint a római köményt. Alacsony lángon 5 percig főzzük. Ezt követően mehet bele a fokhagyma és a csilipehely is.

Felöntjük az alaplével és a paradicsommal. Sóval, borssal megszórjuk és körülbelül 10 percig főzzük. Végül mehet bele a csicseriborsó is, valamint az apróra vágott koriander. Citromlével tálaljuk.
2 hozzászólás

kalifa

6 éve, 9 hónapja és 27 napja

Borsólevesre szavazok most. Ez a csicseriborsó nem tetszik.

válasz erre

Móni

6 éve, 9 hónapja és 27 napja

Annyira nem vagyok oda a csicseriborsóért. Nem sokszor eszünk.

válasz erre