14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Klasszikus piskóta recept

2014. május 06.
2.9991
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk a nagymamák kedvence, azaz a klasszikus piskóta, mely könnyen elkészíthető. Bármilyen öntettel fogyaszthatjuk.


Hozzávalók:
5 tojás
5 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
csipet só
fél teáskanál szódabikarbóna

Elkészítés:
A tojásokat válasszuk ketté, majd a tojásfehérjékből verjünk kemény habot egy csipet sóval. A habba apránként beleszórom a cukrot, de folyamatosan keverem közben a robotgéppel.

Ezután jöhetnek a tojássárgáják egyenként és a szódabikarbóna is, de közben folyamatosan keverem. Végül a liszt következik. Sütőpapírral kibélelt tepsibe beleöntöm a tésztát és előmelegített sütőben, 180 fokon 25 percig sütöm, vagy tűpróbáig.
12 hozzászólás

veruss74

10 éve, 8 hónapja és 26 napja

Én is így készítem csak nem teszek bele szódabikarbonát. Gyönyörű magas anélkül is. Ha jól ki van kikeverve habosra a tojássárgája a cukorral, és a fehérjét óvatosan keveri hozzá az ember. A másik titok, hogy nem szabad kivenni a sütőből rögtön, hanem nyitott ajtónál kell megvárni, míg langyosra hűl. Legalábbis nálam ez vált be.

válasz erre

vyck66

10 éve, 9 hónapja és 1 napja

Nekem minden hétvégén meg kell sütni a családnak valamilyen formában

válasz erre

dgabriella

10 éve, 9 hónapja és 1 napja

én is hasonlóképpen készítem.

válasz erre

zitucska

10 éve, 9 hónapja és 1 napja

csoti71 írta:
Én is nagyon szeretem,de nekem össze szokót esni!!! szomorú smiley
Attól tud összeesni, ha sütés közben kinyitod az ajtót, vagy ha nem megfelelő hőmérsékleten sütöd. Tapasztalat...

válasz erre

csoti71

10 éve, 9 hónapja és 1 napja

Ezt a receptet azért elmentem!!! röhögő smiley

válasz erre

csoti71

10 éve, 9 hónapja és 1 napja

Én is nagyon szeretem,de nekem össze szokót esni!!! szomorú smiley

válasz erre

Rőth Niki

10 éve, 9 hónapja és 1 napja

Jól néz ki!!

válasz erre

kpal

10 éve, 9 hónapja és 2 napja

Na muter biztos örülni fog mosolygó smiley

válasz erre

nuci

10 éve, 9 hónapja és 2 napja

Örök klasszikus!

válasz erre

bonita

10 éve, 9 hónapja és 2 napja

huuu mamám nagyon finomat tud csinálni, fincsi kakaós krémmel, isteni

válasz erre

Edit90

10 éve, 9 hónapja és 2 napja

Nagyon szeretem, baracklekvárral, szilvalekvárral is. Viszont szégyellem, de nagyon ritkán csinálom magam, inkább veszem... El is mentem ezt a receptet, jól fog még jönni!mosolygó smiley

válasz erre

Mirjam

10 éve, 9 hónapja és 2 napja

Piskótát még sosem csináltam. De tuti fogok most már. mosolygó smiley

válasz erre