9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Kínai tojásos rizs

2014. augusztus 22.
6.1831
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk a kínaiak által kedvelt köret, azaz a sült, tojásos rizs. Elkészítése nagyon egyszerű. Ezzel a recepttel feldobhatjuk ételeinket, hiszen nem a szokásos rizs köretet esszük.


Hozzávalók:
20 dkg főtt jázminrizs
2 tojás
1 csokor újhagyma
2 gerezd fokhagyma
egy kevés gyömbér
szójaszósz
friss koriander
olaj

Elkészítés:
A rizst szokásos módon elkészítjük, majd hagyjuk kihűlni. Egy serpenyőben felhevítünk kevés olajat, majd elkezdjük rajta megpirítani a rizst. Amíg pirul a rizs, addig az újhagymát felkarikázzuk, a fokhagymát és a gyömbért lereszeljük.

Gyömbérből keveset, mert erőteljes íze lehet. Ha a rizs egy picit megpirult, akkor hozzáadjuk az újhagymát, a fokhagymát és a gyömbért. Szójaszósszal ízesítjük. A tojásokat felverjük, majd hirtelen ráöntjük a rizsre. 1-2 perc alatt folyamatos kevergetés mellett megpirítjuk a tojást is.

Végül az apróra vágott koriandert vagy petrezselymet rászórjuk. Adhatunk még hozzá borsót vagy répát.
3 hozzászólás

Lili

10 éve, 5 hónapja és 27 napja

Hmmmmmm még sosem ettem így, tök fura. mosolygó smiley Megcsinálom holnap!

válasz erre

Babóca

10 éve, 5 hónapja és 27 napja

imádom!! mosolygó smiley Nagyon jó recept.

válasz erre

Minoni

10 éve, 5 hónapja és 27 napja

Hú ezt nagyon imádom de még sosem jutott eszembe megcsinálni!mosolygó smiley

válasz erre