Hozzávalók:
1 kg ponty
5 db közepes vöröshagyma
1 kevés bors, só
5 evőkanál fűszerpaprika
1,5 l víz
Elkészítés:
A halat és a vöröshagymát megtisztítjuk és megpucoljuk. A halat szétvágjuk. A hal azt a részét tesszük először a lábosba, amit szeretnénk átpaszírozni. A többit tegyük félre.
A lábosba tegyük bele a hagymát, egy kevés olajat és pirítsuk meg, majd szórjuk meg a fűszerpaprikával. Öntsük fel a vízzel és főzzük közepes lángon addig, amíg szét nem fő minden.
Ezt követően az alapot passzírozzuk át egy paradicsompasszírozón és öntsük vissza a levest a lábosba. A hal többi részét vágjuk fel tetszés szerint. Tegyük az alaplébe a halat és öntsünk még rá egy kevés vizet. Sóval, borssal fűszerezzük és főzzük addig, míg a hal nem lesz puha.
Forrón tálaljuk, erős paprikát vagy erőspistát kínáljunk hozzá, illetve kenyeret.