14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Házi kovászos uborka

2018. június 20.
16.5151
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Te is szeretsz minden hús mellé egy kis uborkát enni? Akkor mindenképpen ki kell próbálnod a házi kovászos uborkát, hiszen a házinál sosincs jobb, elég csak a nagyi által elkészített igazi uborkára gondolni.


Hozzávalók:
1,5-2 kg uborka
1 csokor kapor
1,5 l víz
1,5 evőkanál só
1 kiskanál szódabikarbóna
2 evőkanál zöldfűszeres fehérborecet
1 teáskanál mustármag
1 teáskanál koriandermag
3 gerezd fokhagyma
1-2 szelet kovászos kenyér

Elkészítés:
Az uborkákat alaposan mossuk át, hogy minden szennyeződés lejöjjön róluk. A vizet forraljuk fel, majd adjuk hozzá a sót és hagyjuk langyosra hűlni, ezután elkeverjük benne a szódabikarbónát és az ecetet. Egy nagyobb befőttesüveg aljára tegyünk egy kis kenyeret és a kapor felét, ezután elkezdjük beletenni az uborkákat. Ha túl nagyok lennének, akkor érdemes őket félbe vágni. Ha megvagyunk, akkor mehetnek bele a fűszerek és a megtisztított fokhagyma.

Ezután felöntjük az egészet a vízzel és a tetejére teszünk még kenyeret, valamint a kapor többi részét. Végül egy tányérral letakarjuk és félárnyékos helyre tesszük. Időjárástól függően 2-3 nap alatt kész, de mindenképpen kóstoljuk meg. Ha jó, akkor szűrjük le és tegyük egy zárható tálba vagy üvegbe és mehet a hűtőbe.
2 hozzászólás

csillucs

6 éve, 3 hónapja és 8 napja

Amióta terhes vagyok nagyon sokszor eszem ubit. Mindig megkívánom.

válasz erre

Edit90

6 éve, 3 hónapja és 8 napja

Az én nagyim a mai napig csinál. röhögő smiley Én éppen ezért nem csinálok.

válasz erre