13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Hagymás bab

2020. március 16.
19.6611
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk egy nagyon könnyen elkészíthető egytálétel, amit a híres Bud Spencer is kedvelt és többször fogyasztott filmjeiben. Egy kis hazai szalonnával igazán ízletes ételt dobhatsz össze a hétköznapokon is.


Hozzávalók:
3 evőkanál olaj
150 g húsos kolozsvári szalonna
500 g vöröshagyma
só, bors
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál sűrített paradicsom
700 g konzerv fehérbab
0,5 l víz

Elkészítés:
A szalonnát vágjuk kisebb kockákra, majd egy serpenyőben süssük meg. Ha megsült, akkor szedjük ki és tegyük félre, a visszamaradt zsíron kezdjük el párolni az összevágott hagymát. Ha már kezd összeesni, akkor adjuk hozzá a sót, borsot, valamint az összevágott fokhagymát. Összekeverjük és beletesszük a sűrített paradicsomot, valamint a leszűrt babot.

Ismét keverünk rajta, majd végül a sült szalonnát is beletesszük. Mehet bele a víz is és közepes lángon addig rotyogtatjuk, amíg besűrűsödik a hagymás bab. Utána már csak tálalni kell.
nincs még hozzászólás