12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Fekete-erdő pohárkrém

2019. május 29.
8.0321
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk egy nagyon finom és egyszerű pohárkrém desszert, ami egy az egyben ugyan olyan jó, mint a fekete-erdő torta. A csoki, a krém és a meggy együtt fantasztikus.


Hozzávalók:
200 g meggybefőtt
0,5 dl rum
4 dl 2,8%-os tej
4 db tojássárgája
1 evőkanál búzaliszt
50 g barnacukor
100 g étcsokoládé
3 dl habtejszín

Elkészítés:
A meggybefőttet csepegtessük le, majd tegyük fel a rummal együtt forrni. Ezután levesszük és hagyjuk hűlni. A krém elkészítéséhez az étcsokit darabokra törjük és megolvasztjuk. A tejet egy edényben elkezdjük felmelegíteni, de nem forraljuk fel. Közben a tojássárgákat elkeverjük a liszttel és a cukorral, majd ezt a krémet hozzáadjuk a tejhez és addig főzzük, amíg besűrűsödik.

Ezután lehúzzuk a tűzről és egy robotgéppel átkeverjük, hogy hamarabb kihűljön. Szedjük két részre a krémet, az egyikhez adjuk hozzá a csokit. A habtejszínt verjük fel, és mindkét krémhez keverjük hozzá a felét. Ezután már csak össze kell állítanunk a poharakat. Mindegyikbe kerüljön csokis krém, sima krém és meggy is.
nincs még hozzászólás