13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Darált húsos quesadilla

2022. január 18.
67.6751
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk egy nagyon egyszerű és igen laktató étel, amit a hétköznapokban is elkészíthetünk ebédre vagy akár vacsorára is. Salátával is fogyaszthatjuk, de önmagában is tökéletes.


Hozzávalók:
500 g darált hús
fél teáskanál szárított oregánó
fél teáskanál őrölt kömény
fél teáskanál fokhagymapor
fél teáskanál hagymapor
fél teáskanál só, bors
1/4 teáskanál őrölt cayenne bors
1 evőkanál sűrített paradicsom
2 evőkanál víz
olaj
4-5 db tortilla lap
150 g reszelt sajt

Elkészítés:
Egy serpenyőben kevés olajon elkezdjük sütni a húst. Hozzáadjuk a fűszereket és 8-10 percig sütjük a húst. Ezt követően adjuk hozzá a paradicsomot és a vizet. Készre főzzük a húst. Közben a tortilla lapokat kissé felmelegítjük, így könnyebb lesz hajtogatni őket.

A tortilla lapok egyik felére teszünk a húsból és megszórjuk sajttal, majd ráhajtjuk a tortilla lap másik felét. Ezután száraz serpenyőben megsütjük a tortillákat. Akkor jó, amikor már ropog a külseje, a sajt pedig megolvadt. Készíthetünk hozzá különböző mártogatósokat.
2 hozzászólás

bababum

2 éve, 4 hónapja és 15 napja

Uhh ez tetszik. Hétvégén megcsinálom. mosolygó smiley pont jó lesz filmezéshez!

válasz erre

Zita.Péter

2 éve, 4 hónapja és 16 napja

Nagyon kedvelem. Én egy kis répát is szoktam bele rakni, meg hagymát, fokhagymát.

válasz erre