13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Cukorborsó-krémleves

2017. május 16.
8.7801
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Egy könnyed krémleves mindig jól esik az embernek egy nehezebb főétel előtt, így kellően felkészíthetjük hasunkat az evésre. Mai receptünk egy isteni cukorborsó-krémleves, amit könnyedén össze lehet dobni.


Hozzávalók:
1 fej vörös hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál olaj
1 db sárgarépa
500 g cukorborsó
6 dl víz
só, bors
1 kocka levesalap
1,5 dl sűrű főzőtejszín
késhegynyi reszelt szerecsendió

Elkészítés:
A hagymát és a fokhagymát vágjuk fel finoman, majd kevés olajon pároljuk meg. A répát pucoljuk meg és vágjuk kisebb kockákra vagy szeletekre, majd a megpárolt hagymához adjuk a borsóval együtt. Picit pároljuk, megszórjuk sóval és borssal, majd felöntjük a vízzel és beledobjuk a leveskockát.

Addig főzzük, míg minden puha nem lesz. Majd egy turmixgéppel egészen krémesre pürésítjük. Visszatesszük a tűzre és beleöntjük a főzőtejszínt. Újraforralástól számítva 1-2 percig főzzük, megszórjuk szerecsendióval és már kész is.
2 hozzászólás

Hampster

7 éve, 5 hónapja és 16 napja

Elég...zöld röhögő smiley

válasz erre

leoni

7 éve, 5 hónapja és 16 napja

Borsó krémlevest nagyon szeretem. jó kis baconnel persze.

válasz erre