9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Burgonyás-zöldbabos spenótsaláta

2017. február 22.
6.3351
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Mai receptünk egy ízletes spenótsaláta, melyhez egy kis burgonyát és egy kis zöldbabot is adunk. Könnyen össze lehet dobni, nagyon egészséges és finom. Köretként is nagyszerű, de magában is nyugodtan lehet fogyasztani.


Hozzávalók:
3-4 szem burgonya
2 evőkanál vöröshagyma
2 evőkanál sherryecet
1 evőkanál citromlé
só, bors ízlés szerint
1 gerezd fokhagyma
1 teáskanál dijoni mustár
kevés extra szűz olívaolaj
3 evőkanál natúr zsírszegény joghurt
2 evőkanál petrezselyem
60 g zöldbab
20 g feta sajt
100 g bébi spenót

Elkészítés:
A burgonyát pucoljuk meg, vágjuk kisebb kockákra, majd sós vízben főzzük 10 percig. Közben keverjük össze egy habverővel az ecetet, a citromlevet, a sót, a zúzott fokhagymát, a dijoni mustárt, az olívaolajat és a joghurtot. Ha a burgonya megfőtt, szűrjük le.

Az apróra vágott hagymát kevés olajon pároljuk meg, majd adjuk hozzá a burgonyát és pirítsuk együtt. Ehhez adjuk a zöldbabot és pároljuk pár percig. Közben sóval és borssal szórjuk meg. Végül levesszük a tűzről és hozzákeverjük a sajtot, a spenótot és a dresszinget. Petrezselyemmel megszórjuk.
4 hozzászólás

Lili

7 éve, 9 hónapja és 7 napja

Nagyon ízletesnek tűnik.

válasz erre

bonita

7 éve, 9 hónapja és 8 napja

Ettől nem laknék jól de nem rossz.

válasz erre

EszterSzabadkai

7 éve, 9 hónapja és 8 napja

Nyamii mosolygó smiley Fincsi

válasz erre

moni1294

7 éve, 9 hónapja és 8 napja

Milyen jól tudnak ezek kinézni.

válasz erre