13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Banános brownie

2019. október 28.
18.9851
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
A brownie az egyik legegyszerűbb édesség, ugyanis szinte elronthatatlan. Nem kell hozzá sok minden, viszont bátran lehet ízesíteni vagy feldobni extra alapanyagokkal, mint például a banán. Ezt még a hétköznapokban is össze lehet dobni.


Hozzávalók:
200 g étcsoki
180 g vaj
150 g cukor
100 g liszt
3 db tojás
2 db banán
3 evőkanál mogyoró
1 csipet só

Elkészítés:
A csokit törjük össze egy edényben, majd adjuk hozzá a darabokra vágott vajat és együtt olvasszuk meg vízgőz felett. Ha megolvadt, akkor tegyük félre kicsit hűlni. A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd belecsurgatjuk a megolvasztott csokit és hozzá adjuk a lisztet, valamint a sót. Jól elkeverjük a masszát. Egy kisebb tepsit vajazzunk ki vagy tegyünk bele sütőpapírt és öntsük bele a masszát.

A mogyorót szórjuk bele, valamint a karikára vágott banánszeleteket. Ízlés szerint helyezzük el rajta, majd előmelegített sütőben 180 fokon 20 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha kívül már picit ropogós, belül pedig egy kicsit folyós. Kis pihentetés után már lehet is tálalni.
nincs még hozzászólás