13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Túl sokat dolgozol? Négy betegség, amire hajlamosabb lehetsz!

2017. október 29.
7.3301
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Érdekes kutatási anyagot hoztak nyilvánosságra az Ohio Állami Egyetem szakértői, akik azt vizsgálták, hogy vajon milyen árat kell fizetniük a modern nőknek azért, hogy a család mellett - vagy éppen helyett - óriási karriert építsenek maguknak. Ez esetükben gyakran rengeteg túlórával jár együtt, és a kutatásból kiderült, hogy ha valakik túl sokat dolgoznak, ezáltal munkahetük akár 50-60 órásra emelkedik, akkor az drasztikusan megemelheti négy betegség kockázatát.


A kutatók több mint 7500 nőt vontak be a kutatásukba, főként a 20-as, 30-as és 40-es korosztályból, a vizsgálat során pedig úgy találták, hogy a túlóra jobban megviseli a nőket - egyes vélekedések szerint azért, mert ők végzik a házimunka jelentős részét -, méghozzá olyannyira, hogy megháromszorozza bizonyos betegségek kockázatát. Hogy melyek ezek?

Túl sokat dolgozol? Négy betegség, amire hajlamosabb lehetsz! - 2. kép

1. Diabétesz

Logikus, hiszen ha valaki túlórázik, nincs ideje odafigyelni az étkezéseire, kevesebbet mozog és hajlamos lehet arra, hogy nassoljon, vagy csak úgy bekapjon valamit, hogy csillapítsa étvágyát. Ilyen esetekben milyen alternatívák vannak? Egy csoki vagy egy kis péksütemény, hiszen ezek gyorsan a rendelkezésre állnak, hamar bekaphatók, és máris folytatódhat tovább a munka. Mindezzel annyi baj van, hogy közben fokozatosan súlyos inzulinrezisztencia jön létre a szervezetben!

2. Rák

Más kutatások kimutatták korábban, hogy a legtöbb daganatos elváltozás megelőzhető lett volna, ha a beteg korábban odafigyel az életmódjára. Az egészséges étkezés, a gyakori méregtelenítés, a sok mozgás, a stresszmentes életmód például mind olyan dolgok, amelyek bizonyítottan csökkentik a rák kialakulásának kockázatát. Ezek azonban egyáltalán nem összeegyeztethetők a gyakori és rendszeres túlórával, avagy egy sikeres karriernek mindez éppen az ellentéte.

Túl sokat dolgozol? Négy betegség, amire hajlamosabb lehetsz! - 3. kép

3. Szívbetegség

A szívbetegség hátterében is egy olyan életmódot találunk a legtöbb esetben, ami a gyakori túlórával szöges ellentétben áll. A kevés mozgás, az egészségtelen táplálkozás vagy az elhízás például pont ide tartoznak, amivel kapcsolatban rengeteg hajlamosító tényezőt is fel lehet sorolni. Példának okáért az ülőmunka éppen ilyen, de természetesen ezen felül genetikai tényezők is elősegíthetik a bajt.

4. Reuma

A kutatás bebizonyította, hogy a sokat túlórázó nők lényegesen nagyobb arányban szenvednek reumától is, aminek több oka lehet. A leginkább azonban ez is a kevés mozgáshoz vezethető vissza, hiszen az éveken át tartó ülő- vagy gyári munka egyáltalán nem kedvez a mozgásszerveknek, pláne abban az esetben nem, ha mellette nem tornáztatjuk át rendszeresen az ízületeinket, és azok hajlamosak deformálódni vagy gyakran gyulladt állapotba kerülni.
3 hozzászólás

EszterSzabadkai

6 éve, 11 hónapja és 18 napja

Vannak hetek, amikor nagyon sok a munka és kevés a pihenés, de szerencsére az esetek többségében nem kell 8 óránál többet dolgoznom.

válasz erre

Minoni

6 éve, 11 hónapja és 18 napja

Manapság már nagyon kevés olyan ember van aki napi 8 órát dolgozik... szörnyű de ez van.

válasz erre

zsebibaba

6 éve, 11 hónapja és 18 napja

Hát igen. Ezek lassan népbetegségek.

válasz erre