13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Pisztáciával a szívbetegségek ellen

2013. december 14.
2.0521
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A Pennsylvania Egyetem kutatóinak legfrissebb tanulmányai bizonyítást találtak arra vonatkozólag, hogy a pisztáciában olyan összetevők találhatók, amelyek képesek lecsökkenteni az érszűkületek kialakulását, ezzel egyetemben pedig a szívbetegségek kockázatát.


A friss bizonyítások értelmében naponta akár már 90 gramm pisztácia is elég ahhoz, hogy megelőzzük a szívbetegségek kialakulását, hiszen a gyümölcs képes csökkenteni a koleszterinszintet, aminek köszönhetően a koleszterin nem tud káros lerakódásokat kialakítani a verőereken, amik ettől egészségesek maradhatnak.

A kísérletek során az önkéntesen jelentkezett pácienseket a kutatók arra kérték fel, hogy alacsony zsírtartalmú diétájukban rendszeresítsenek némi pisztáciát. A fókuszcsoport egy része ezért 45 gramm, egy másik csoport pedig kétszer annyit fogyasztott el a gyümölcsből, míg egy harmadik csoport egyáltalán nem evett pisztáciát.

A kísérletek után egy hónappal a kutatók azt tapasztalták, hogy mindkét pisztácia-fogyasztó csoportban lényegesen lecsökkent a koleszterinszint. Az eredmények szerint abban a csoportban, ahol a páciensek 90 grammnyi pisztáciát fogyasztottak, 8,4 százalékos koleszterinszint csökkenést értek el, a legkárosabb, úgynevezett LDL koleszterin pedig közel 12 százalékos apadást mutatott.

A kutatás vezetője kijelentette, hogy a fenti eredmények tökéletesen prezentálják a pisztácia jótékony hatásait, amelyek elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatait csökkenthetik le alaposan, de a kutatók szerint csak abban az esetben, ha sózatlanul, nyersen fogyasztjuk a gyümölcsöt.
5 hozzászólás

Sandy

11 éve, 2 hónapja és 26 napja

Szoktam időnként sültek mellé szórni! Nagyon finom úgy is!

válasz erre

Minoni

11 éve, 2 hónapja és 26 napja

Finom nagyon de nem lehet sokat enni belőle mert hizlaló! mosolygó smiley

válasz erre

Móni

11 éve, 2 hónapja és 27 napja

Kedvenc ropogtatnivaóm.mosolygó smiley

válasz erre

bettike

11 éve, 2 hónapja és 27 napja

Nagyon szeretem csak kipattogok tőle...szomorú smiley

válasz erre

Enci

11 éve, 2 hónapja és 27 napja

de imádom a pisztáciát, csak olyan drága szomorú smiley így ritkán eszem

válasz erre