8 °C
borús égbolt
2024. április 20., szombat
Tivadar

Mi a hosszú élet titka? A világ legidősebb embere elárulta!

2014. március 05.
2.3961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A napokban ünnepelte 116.

születésnapját a világ legidősebb embere, avagy Okava Miszao, aki biztosan tudja, hogy minek köszönheti azt, hogy ilyen szép kort megélhetett.

Az 1898-ban született japán asszony szerint ugyanis úgy véli, hogy a nyugodt élet, a napi 8 óra alvás, valamint a sushi és a makréla egyértelműen hozzásegítették ahhoz, hogy most őt nevezhessük a világ legidősebb emberének.

Okava soha nem hitt sem a sok mozgásban, sem a bőséges salátában, inkább az elegendő pihenésre, valamint arra ügyelt mindig, hogy naponta legalább háromszor étkezzen. A világ legidősebb embere jelenleg egy idősek otthonában él, kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvend, és leszármazottjai is örökölték génjeit, idősebb fia és lánya ugyanis 94 és 92 évesek, jelenleg pedig négy unokája és hat dédunokája van már.

A nő egyébiránt már 83 éve özvegy, férjét ugyanis 1931-ben veszítette el, és hogy a szerelem mennyire halhatatlan, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy párja elvesztését mind a mai napig képtelen volt kiheverni.