13 °C
enyhe eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Házilag elkészíthető farsangi jelmezek kicsiknek

2014. február 12.
3.9321
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Edina profilja, adatai
Edina
A farsangi szezonban nagyon sok szülőnek okoz fejfájást, hogy minek öltözzön be gyermeke. Az anyukák számára ilyenkor mindig jól jön néhány ötlet, ráadásul ezek az egyszerű jelmezek otthon is elkészíthetőek.


Számos szülő elmondása szerint nem kell bonyolult jelmezeket készíteni, vagy kölcsönözni ahhoz, hogy mosolyt csaljanak gyermekük arcára. Az egyik nagyon könnyen megvalósítható jelmez babák számára lett kitalálva, ugyanis annyi az egész, hogy egy vicces kiegészítőt adunk gyermekünkre, például egy sárga mackófüles sapkát, amihez a piros póló tökéletesen passzol, így már kész is a Micimackó jelmez.

A következő jelmezötlet kicsit nagyobbakra lett kitalálva. Az édesanyák elmondása szerint ez is egy nagyon könnyen kivitelezhető ötlet. A kislányok egyébként is nagyon szeretnek királylánynak és hercegnőnek öltözni, de egy kis kreativitással könnyen fel tudjuk dobni a szettet. Egy csinos kis rózsaszín ruha mellé nem kell más, mint egy sárga fonalból készített hosszú hajfonat, így máris kész az Aranyhaj jelmez.

Ez csak néhány ötlet, de ha pár percet szánunk rá, rengeteg kreatív tippel találkozhatunk az interneten.
4 hozzászólás

leoni

11 éve,

Nagyon klassz tippek! Lehetne több is!kacsintó smiley

válasz erre

Gizus

11 éve,

Köszönöm a tippeket! röhögő smiley aranyhaj befog válni

válasz erre

mokus84

11 éve,

Az Aranyhajas nagyon tetszik!

válasz erre

Natasha

11 éve, 1 napja

Ezek nagyon frappáns ötletek! mosolygó smiley

válasz erre