2019. december 12., csütörtök • Gabriella

Kiderült, hogy miért kívánjuk annyira a csokoládét!

Brauny , 2013. november 09.
A csokoládé és az édességek iránti ellenállhatatlan vágy számtalan kutató elméjét megmozgatta már a múltban, ám csak egy friss amerikai kutatás talált értelmezhető magyarázatot arra, hogy miért is kívánjuk annyira a csokoládét.
Ne maradj le semmiről! Kövess minket Facebookon is!
 


A szakembereknek sikerült kimutatniuk, hogy az agynak egy speciális területe felelős az édes, valamint a zsíros ételek fogyasztásáért, ez a rész kényszerít minket arra, hogy valami édeset vagy inkább táplálóbbat fogyasszunk. A kutatók szerint az agynak sokkal kiterjedtebb rendszere van, mint azt korábban gondolták, így tulajdonképpen mind a jutalmazás kérdése, mind az esetleges túlfogyasztás ezen a területen dől el, amelyet újabb apró részegységekre lehetne bontani, ám a jelenlegi technológia még képtelen megtenni ezt.

A kutatók egyelőre még csak patkányokon kísérleteztek a fenti hatásokat vizsgálva, amelynek során az állatok kérdéses agyterületére egy olyan enkefalin hormon tartalmú szert juttattak, amely bizonyítottan megemeli az édes és zsíros ételek utáni vágyat. Ennek hatására az állatok meglepően kétszer annyi csokoládét fogyasztottak el, mint a korábbiakban, sőt, az éhségtermelő hormontartalom akkor is megemelkedett a szervezetben, amikor az állatok természetes tápanyagát csokoládéba mártották.

Az eredmények legnagyobb érdekessége az, hogy az orvostudomány korábban az agynak ezt a részét kizárólag a mozgáshoz kötötte, de amint kiderült, az étkezéshez is sok köze van.
 
5 hozzászólás

Kunoichi • Megszállott #5 • 4 éve, 4 hónapja és 8 napja

Nekem mindegy milyen csoki, csak sok legyen

marco • Hiperaktív #4 • 6 éve, 6 hónapja és 26 napja

Sonci írta:
Nem tudtam hogy ez a magyarázata. Egyszerűen szeretem...
Pontosan így vagyok vele én is!

Sonci • Messiás #3 • 6 éve, 6 hónapja és 26 napja

Nem tudtam hogy ez a magyarázata. Egyszerűen szeretem...

Natasha • Überbrutál #2 • 6 éve, 7 hónapja és 9 napja

nekem a kedvencem az étcsoki és abból se szoktam sokat fogyasztani, pont eleget és az egészséges is

Mariann • Megszállott #1 • 6 éve, 7 hónapja és 10 napja

hmmm imádom a csokit és nem érdekel, hogy miért a lényeg a finom íz