14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Így készíts pirosítót egy megunt rúzsból

2014. január 22.
3.8271
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A rúzs legalább olyan divat-orientált kiegészítő lett, mint amilyen például a sál, vagy a cipő, vagyis amit megvettünk tegnap, az nem biztos, hogy holnap is trendi lesz.

A rúzs egyik rossz tulajdonsága továbbá, hogy nem lehet őket eltenni talonba, a hosszú tárolástól ugyanis tönkremehetnek, de ahelyett, hogy kidobnád, inkább használd fel őket újra - méghozzá kreatívan!

Kevesen tudják ugyanis, hogy a rúzs alapanyagai, főként a színezőanyagok teljes egészében megegyeznek az arcunkon használt pirosító alapanyagaival, így megunt rúzsunkból egyszerűen készíthetünk egy kis házi pirosítót, ha van hozzá néhány szabad percünk, a művelet ugyanis nem vesz igénybe többet öt percnél.

A megunt rúzs mellett a házi pirosítóhoz nem lesz szükséged másra, mint egy bőrszínű púderre, valamint egy kis tálkára, illetve egy kanálra. Az első lépés, hogy apró darabokra törjük a rúzst a tálban, majd a kanál segítségével addig nyomkodjuk a darabokat, amíg abból kenhető állagú, gyurmaszerű anyagot nem kapunk.

Ha elértük ezt a halmazállapotot, a bőrszínű púdert hozzáadjuk a masszához, majd amennyire csak tudjuk, elkeverjük a kettőt. Annyi púdert rakunk hozzá, amilyen világos pirosítót szeretnénk magunknak, majd amikor a massza állaga már nem csomós, inkább vajszerű, a pirosító krém máris használatra kész.