14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Így előzhetjük meg a legkönnyebben az influenzát

2014. január 21.
1.7861
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Az idei tél meglehetősen enyhe volt eddig, így szinte csodának tekinthető, hogy nem söpört végig egy influenzajárvány az országon. Természetesen korai lenne még inni a medve bőrére, hiszen a meteorológiai tavaszig is hetek vannak hátra, ellenben amennyiben szeretnénk biztosra menni, és meg akarjuk előzni az influenzát, akkor nincs más dolgunk, mint betartani az alábbiakat.

/>
Így előzhetjük meg a legkönnyebben az influenzát - 2. kép

Hangsúlyoznánk, hogy száz százalékos megoldás nincs, még az influenza elleni védőoltás sem garantálja teljes egészében a védettséget, ugyanakkor téveszme az is, hogy sok ezer forintot kell költenünk arra, hogy elkerülhessük az influenzát, elég ugyanis csak odafigyelni néhány apróságra ahhoz, hogy kihagyjuk a betegséget, amivel nem csak immunrendszerünknek, hanem nagy általánosságban magunknak is óriási szívességet teszünk. Kevesen tudják ugyanis, de egy átlagos magyar élete során legalább két és fél esztendőt tölt el általános betegeskedéstől szenvedve, legyen szó megfázásról vagy influenzáról.

Csak nagyon kevesen tudják ugyanakkor azt is, hogy az influenza terjedése két dologra vezethető vissza! Az első az immunrendszer gyengesége, a másik pedig az általános higiéniai szabályok be nem tartása. Amennyiben ugyanis például hatékonyan szeretnénk felvenni a küzdelmet az influenzával, akkor akár 50 százalékkal is csökkenthetjük a megbetegedés veszélyeit, ha odafigyelünk a higiéniára, vagyis gyakran mosunk kezet, ha emberekkel érintkezünk, és gyakran fertőtlenítünk olyan helyeken, amelyeket más emberekkel együtt használunk, így leginkább például toalettekben, de érdemes fertőtleníteni - vannak már speciális gélek és törlőkendők is - például a kilincseket, a villanykapcsolókat és egyebeket is ahhoz, hogy a vírust ne kapjuk el ilyen formában.

Így előzhetjük meg a legkönnyebben az influenzát - 3. kép

Természetesen nyál útján - tüsszentés, köhögés, közeli beszéd -, nem tudjuk kivédeni az influenzavírust, így ebben az esetben két dolgot tehetünk. Az egyik, hogy vagy megpróbáljuk elkerülni azokat az embereket, akik nem érzik jól magukat, netán tudjuk is róluk, hogy betegek, vagy nekilátunk a külső-, de sokkal inkább a belső védelemnek. Hiába ugyanis a divat, a réteges öltözködés télen sajnos elengedhetetlen, így egészségünk érdekében inkább nézzünk ki egy kicsit teltebbnek, de vegyünk fel még egy pulóvert és harisnyát annak érdekében, hogy ne fázzunk meg.

Ezen felül kiemelkedően fontos testünk belső védelme is, avagy immunrendszerünk szinten tartása. A legegyszerűbben ezt magas vitamintartalmú gyümölcsök - citrusfélék, alma - mellett friss zöldségek fogyasztásával érhetjük el, különös tekintettel a káposztára és a paprikára. Ezen kívül természetesen szedhetünk egyéb étrend-kiegészítőket is, ha pénztárcánk megengedi, de már az is hatásos védelem, ha naponta többször fogyasztunk meleg italt, például teát vagy leveseket. Szintén kevesen tartják be, de a rendszeres szellőztetés is alapvető eleme az influenza elleni harcnak, így amennyiben mindezt betartjuk, akár 80-90 százalékkal is lecsökkenthetjük a megbetegedés kockázatát, ami kis híján a védőoltással egyenértékű védelmet biztosít számunkra.
5 hozzászólás

Mirjam

11 éve, 22 napja

Én beoltattam magam, mint minden évben!

válasz erre

bettike

11 éve, 23 napja

Nekem elég jó az immunrendszerem, nagyon ritkán betegszem meg.

válasz erre

Hampster

11 éve, 23 napja

Munkában nehéz elkerülni sajnos a beteg embereket...szomorú smiley

válasz erre

hemberender

11 éve, 23 napja

Nekem a méz és a fokhagyma vált be leginkább.

válasz erre

Lili

11 éve, 23 napja

Szuper jó tanácsok! Káposztát egyébként is nagyon szerete de nem tudtam hogy ennyire jó!

válasz erre