28 ℃Részben felhős
2017. augusztus 16., szerda • Ábrahám

Gabona: barát vagy ellenség?

Brauny , 2017. május 13.
A zsír és a cukor mellett korunk egyik nagy ellenségeként tartják számon nagyon sokan a gabonát és a gabonaféléket, miközben a társadalomban sajnos annak ellenére is óriási tévhitek alakultak ki ezzel kapcsolatban, hogy elődeink évszázadok, sőt évezredek óta fogyasztják előszeretettel a gabonaféléket. Rengeteg a tévhit a gabonából készült ételekről, a teljes kiőrlésű kenyerekről, és úgy nagy általánosságban mindenről, ami ezzel kapcsolatos, így az alábbiakban összegyűjtöttük mindazt, amit a témában tudni kell.
Ne maradj le semmiről! Kövess minket Facebookon is!
 


Tudod, hogy a rizs is gabonaféle?

Kezdjük rögtön azzal, hogy egyáltalán meghatározzuk a gabonaféléket, hiszen kevesen tudják, de messze nemcsak az árpa vagy a búza, hanem például a rozs és a kukorica is gabonafélének tekinthető. Ezt azért rendkívül lényeges már itt az elején tisztába tenni, mert rengetegen vannak, akik a "gabona" kifejezés hallatán kizárólag a búzára asszociálnak, holott a következőket mind ebbe a csoportba sorolhatjuk:

 kukorica
 rizs
 búza
 árpa
 cirok
 köles
 zabrozs
 tritikálé (a búza és a rozs keresztezése)
 teff (Etiópiában őshonos apró szemű gabonaféle)

Mit nevezünk teljes értékű gabonának?

A teljes kiőrlésű, illetve teljes értékű gabonák manapság meglepően nagy figyelmet kapnak a táplálkozásukra odafigyelők között, azonban mégis csak kevesen tudják, hogy pontosan miről van szó. A teljes értékű gabonából készült ételek attól tekinthetők annak, mert tartalmazzák egy gabonaszem összes ehető részét a korpától kezdve, a csírán át a magbelsőig bezárólag.

Ez azért nagyon előnyös, mert a korpában például rengeteg a rost, az antioxidáns és a B-vitamin, a magbelsőben az egészséges szénhidrát és a fehérje, a csírában, pedig B- és E-vitaminok, valamint magnézium, avagy csupa-csupa egészséges étel. Ha a gabonát finomítják, leválasztják róluk a korpát és a csírát, vagyis a rost és rengeteg értékes tápanyag kvázi a kukában landol.

Gabona: barát vagy ellenség? - 2. kép

A zab, avagy korunk sztárgabonája

A zab manapság az egyik leginkább felkapott gabonaféle, ergo könnyű hozzájutni többféle formában, ergo érdemes lehet beépíteni az étrendbe. Hogy miért? Leginkább azért, mert rengeteg benne a béta glükán, mely egy élelmi rost, ami rendkívül jó hatást gyakorol szervezetünkre, ezáltal mindennapi bevitel mellett csökkenti a vér koleszterinszintjét, magas vitamin- és ásványi anyag tartalma mellett pedig nemcsak laktató, hanem egyben egészséges étel is lehet - például reggelire.

Gabonát reggelire!

Merthogy gabonát és gabonaféléket leginkább reggelire ajánlott fogyasztani, hiszen az imént elhangzott alternatívák mellett ehetünk zabkását, köleskását, cukormentes tejberizst jázminrizsből, de érdemes lehet megkóstolni a magyar piacra most betörő granola termékeket is, amelyek extra ropogós müzliként nemcsak elképesztően táplálóak - hiszen teljes értékű zabbal és kalciummal segítik elő a megfelelő napindítást -, hanem mindemellett elképesztően finomak is.

Gabona: barát vagy ellenség? - 3. kép

A reggeli egyébiránt nagyon fontos szervezetünk számára, hiszen akik ezt kihagyják, azok egész nap fáradtabbak lesznek, és kevésbé tudnak koncentrálni, így teljesítményük is romlik. Persze nem mindegy, hogy milyen reggelivel indítjuk a napot, hiszen egy rossz reggeli is okozhat ilyen problémákat!

Egy kiegyensúlyozott reggelinek tehát mindig tartalmaznia kell:

 teljes értékű gabonát (pl: teljes kiőrlésű kenyeret, péksüteményt vagy gabonapelyhet);
 állati eredetű fehérjét, pl: tejet, illetve egyéb tejterméket, vagy valamilyen húsfélét;
 zöldséget;
 gyümölcsöt;
 folyadékot.


Gabona: barát vagy ellenség? - 4. kép

Miért együnk gabonapelyhet reggelire?

Amennyiben a fentiek még nem lettek volna eléggé meggyőző érvek a gabonafélék reggelire való fogyasztása mellett, érdemes lehet kiemelni, hogy a jó minőségű gabonapelyhek minden esetben értékes és egészséges tápanyagok, ezáltal szegények a telített zsírsavakban, ellenben rengeteg vitamin és ásványi anyag található meg bennünk az egészséges emésztéshez is elengedhetetlen rostok mellett. A gabonapelyhek mindezen felül egyfajta "multivitaminként" is funkcionálnak, hiszen B-vitaminnal, kalciummal, vassal és egyéb vitaminokkal, valamint ásványi anyagokkal dúsítottak, így egy kevés tejjel vagy gyümölccsel fogyasztva az egészséges, sőt a kiegyensúlyozott étrend részévé is válhatnak.

Amikor a gabona az ellenségünk is lehet

Persze a tömérdek pozitív tulajdonság mellett fontos kiemelni, hogy a gabonának negatív jellemzői is lehetnek, mégpedig a glutén képében, persze csakis akkor, ha valaki érzékeny rá (egyébként pedig ártalmatlan dolog). A gluténérzékenység értelemszerűen gluténmentes étrendet kíván, amibe azonban kiválóan beleférnek olyan gabonafélék és egyebek, mint a rizs, a kukorica, a szója, a köles vagy a hajdina.
 
5 hozzászólás

pilótakeksz • Messiás #5 • 3 hónapja, 1 hete és 1 napja

A gabona barát. Ez nem kérdés.

Mirjam • Messiás #4 • 3 hónapja, 1 hete és 2 napja

Jó volt elolvasni ezt a cikket. Megjött a kedvem a gabonapehelyre Ezt a granolat meg nem is ismertem.

blondi • Überbrutál #3 • 3 hónapja, 1 hete és 3 napja

Szerencsére nem vagyok gluténérzékeny, így bármit ehetek. Jó tudni, hogy manapság ezek a gabonapelyhek már nem egészségtelenek. Régen azért volt velük gond.

bonita • Messiás #2 • 3 hónapja, 1 hete és 3 napja

Jól összefoglaltátok ezt a témát. Ritkán de én is eszem zabpelyhet vagy gabonapelyhet.

Sandy • Messiás #1 • 3 hónapja, 1 hete és 4 napja

Hetente 2-3 alkalommal szoktam valamilyen gabonapelyhet enni. Szeretem őket és némelyikben egész kevés a cukor.