13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Ezért igyál almaecetet

2020. március 04.
31.1601
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Az almaecetről egyre gyakrabban hangzik el, hogy micsoda csodaszer, hiszen rendszeres fogyasztása mellett csak úgy oldja rólunk a zsírt. Bár első blikkre túlzásnak tűnhet, valójában azonban az almaecet ebből a szempontból valóban kiemelkedően hatásos megoldást jelent. Hogy miért? Erre a kérdésre kívánunk válaszokkal szolgálni az alábbiakban, miközben természetesen azt is kifejtjük, hogy miért érdemes rendszeresen almaecetet fogyasztanunk.


Az egyik legfontosabb ok alighanem az, hogy az almaecet segítséget nyújt szervezetünkön belül a vércukorszintünk szabályozásában, ami kifejezetten előnyös, ha szeretnénk elkerülni a cukorbetegség kialakulását, mindemellett pedig megszabadulnánk néhány felesleges kilótól.

Ezért igyál almaecetet - 2. kép

Az almaecet rendszeres fogyasztásával - és itt most nem arról van szó, hogy literszám isszuk, csak napi egy-két kanállal - az emésztésünk jelentősen javul, könnyebben birkózunk meg a nehezen emészthető ételekkel is, miközben az anyagcserénk teljesen felgyorsul, ami a fogyás egyik fontos kitétele.

Bár nem tudni, hogy pontosan mitől, de az almaecet rendszeres iszogatásával egy olyan érzet alakul ki a szervezetünkben, aminek jóvoltából folyamatos teltségérzettel rendelkezünk majd, így garantáltan elfelejthetjük a kényszeres evéseket és nasizásokat, ami sok esetben a plusz kilók egyik kiváltó oka.

Nemcsak a megelőzésben, hanem már kialakult cukorbetegség esetén is nagy segítséget nyújthat számunkra az almaecet fogyasztása, hiszen hatással van az inzulinszintünkre, ezáltal kettes cukorbetegség esetén rengeteget javíthat az állapotunkon, bár gyógyszerezés esetén érdemes óvatosan bevezetni az étrendünkbe.

Az almaecetben olyan összetevők vannak, melyek valóban beindítják szervezetünkben a zsírégetés folyamatát. Ezt ma már több kutatás is alátámasztotta, és bár a háttérben meghúzódó okok magyarázat nem ismert pontosan, azonban ezzel a táplálékkal sokat tehetünk azért, hogy ledolgozzuk felesleges kilóinkat.

Jótékony zsírégető hatása mellett az almaecetben nagyon sok természetes antioxidáns, vitamin- és ásványi anyag található, ami azt jelenti, hogy jelentős mértékben hozzájárul szervezetünk egészségének fenntartásában, ami azt jelenti, hogy erősíti az immunrendszerünket és egészségesebbé válunk tőle.

Ezért igyál almaecetet - 3. kép

Így fogyaszd az almaecetet:

- Önmagában, minden étkezés előtt egy evőkanállal. Nem titok, hogy kifejezetten kellemetlen, rossz íze van neki, ezért kell pár nap, sokaknak hetek és hónapok, míg megszokják az aromáját, de érdemes.
- Isteni saláták készíthetők almaecet segítségével, ha nem zavar minket a sokak szerint irtózatos lábszagra emlékeztető bukéja. Hagyományos ecet helyett kell a salátára tenni, ami a fogyókúra tekintetében igazi nagyágyú lehet.
- Az almaecet kitűnő döntés bármilyen ételben, amibe eredetileg is tettünk volna ecetet. Ennek megfelelően alkalmazhatjuk például főzelékekben vagy levesekben, a határ a csillagos ég.
2 hozzászólás

zsebibaba

4 éve, 5 hónapja és 22 napja

Nincs jó íze, de tényleg sok mindenre jó.

válasz erre

csillucs

4 éve, 5 hónapja és 22 napja

Egy diéta miatt fogyasztottam de egyszerűen nem tudtam megszokni. Borzalmas az íze.

válasz erre