13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Energiaital, avagy a finom gyilkos

2014. augusztus 30.
2.6191
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Az energiaital egy viszonylag friss találmánynak tekinthető. Míg néhány évvel ezelőtt szinte csak egy, legfeljebb két gyártó készített különféle - akkor még nagyon drága - energiaitalt, addig ma már szinte roskadoznak a polcok a különféle ismeretlen eredetű és tartalmú üdítőktől, amelyekhez már akár 100 forintos áron is könnyedén hozzájuthatunk. Noha a dobozokon fel van tüntetve, hogy fiatalkorúak számára nem ajánlott a fogyasztásuk, azonban mégis rengeteg olyan tinédzser issza őket nap, mint nap, akik még felfogni sem tudják, hogy ezzel mennyire ártanak maguknak.



Energiaital, avagy a finom gyilkos - 2. kép

Erre próbálja felhívni a figyelmet a Semmelweis Egyetem legfrissebb közleménye is, amit dr. Maurovich Horvát Pál, az intézmény kardiológus és szívgyógyász szakorvosa bocsájtott ki, és amelyben a szaktekintély kijelenti, hogy a közhiedelemmel ellentétben az energiaital nem pótol semmiféle energiát, inkább testünk tartalékait emészti fel és meríti ki. Eközben - mivel egy alig néhány évvel ezelőtt megjelent és elterjedt italról van szó -, hosszútávú hatásai teljességgel ismeretlenek az orvosok előtt, de azt már a kutatások így is bebizonyították, hogy jót még senkivel sem csinált ez a cukros finomság.

A Semmelweis Egyetem kardiológusa szerint az energiaitaloknak nagyon magas a koffeintartalmuk, ami óriási vízhajtó hatást eredményez a szervezetben. Ha tehát valaki éppen sportolás előtt, közben, vagy napozáskor, esetleg izzasztó buli során fogyasztja, nagyon könnyen eljuthat a kiszáradás állapotába. További probléma, hogy nagyon sok fiatal alkohollal együtt fogyasztja, ami tovább növeli a kiszáradás kockázatát, de rosszullétet és ájulást is előidézhet ebben az esetben. Veszélyes lehet továbbá az energiaital azok számára, akik ismert vagy ismeretlen szívbetegségtől szenvednek. Ők már egyetlen doboztól kórházba kerülhetnek, és hirtelen szívleállásban meg is halhatnak.

Energiaital, avagy a finom gyilkos - 3. kép

Dr. Maurovich Horvát Pál arra is figyelmeztetett, hogy az energiaitaloknak bár hosszú távú hatásai nem ismertek, az viszont biztos, hogy függőséget okoznak, az extra sok cukor- és koffeinbevitel pedig még senkinél sem eredményezett semmi jót. Az orvos felhívta a figyelmet arra is, hogy az energiaital elképesztő mértékben emeli meg a vérnyomást és a pulzusszámot, rendszeres fogyasztása pedig ezt az állapotot tartóssá teheti, illetve hangos szívdobogást okoz, és idegrendszeri stimulációt, szívritmuszavart is előidézhet, ami szívbetegek esetén akár halállal is együtt járhat.

Az energiaitalok bizonyítottan megterhelik továbbá a májat és a veséket is, ezáltal feltételezések szerint rendszeres fogyasztásuk a két szerv funkcióinak károsítását idézhetik elő. A szakorvos arra is figyelmeztetett, hogy az energiaital nem helyettesíti az alvást, nem is ad meg nem fogható extra energiát, mindössze plusz tartalékokat szabadít fel szervezetünkben, ám azt követően, hogy ez letelt, sokkal intenzívebb kimerültséget idéz elő, ezáltal még több pihenéssel kell orvosolni a kiesést. A professzor úgy véli, hogy a rendszeres energiaital-fogyasztás senkinek sem javasolt!
3 hozzászólás

Minoni

10 éve, 4 hónapja és 26 napja

Időnként szoktam inni de nem tudnék rászokni. Sokan nem tudják hogy ennyire veszélyes sajnos.

válasz erre

Babóca

10 éve, 4 hónapja és 26 napja

Egy felnőtt ha iszik néha néha az nem gond, de a gyerekeknek nem szabadna adni. Ezt is igazolványhoz kötném, mint a cigit vagy az alkoholt.

válasz erre

Sandy

10 éve, 4 hónapja és 26 napja

No meg igen. Soha nem ittam mert nem ízlik. Most már akkor sem innám ha izlene... mosolygó smiley

válasz erre