20 °C
borús égbolt
2024. március 29., péntek
Auguszta

Elképesztő mértékben romlott a gyerekek fittsége az elmúlt években

2013. november 20.
2.4561
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Egy újabb tudományos alapokon nyugvó tanulmány látott napvilágot a gyerekek fittségével kapcsolatban, amiből kiderült, hogy a mai fiatalok lényegesen lustábbak, és nem is képesek annyit teljesíteni, mint a 30 évvel ezelőtti lurkók.

Az orvosok a 28 országot felölelő kutatásból megállapították - több mint 25 millió 9 és 17 év közötti gyermek adatai alapján -, hogy három évtized alatt rengeteget romlott a gyerekek szívének és érrendszerének edzettsége, sőt mi több, a mai fiatalok például mintegy másfél perccel lassabban futnak le 1600 métert, mint a 30 évvel ezelőtti ugyanilyen idős korosztály.

A szakértők az adatokból megállapították, hogy 1975 óta évtizedenként legalább 5 százalékkal romlottak a fiatalok állóképességét értékelő adatok, vagyis ma már közel 20 százalékkal rosszabbak az eredmények, mint 30 évvel ezelőtt, aminek szociális és testi okai is lehetnek.

Az orvosok a fenti adatokat elsődlegesen az egyre komolyabb problémákat okozó elhízásnak, illetve az Y-generáció hátulütőjének tekintett virtuális élet terjedésének tudják be, ami - ha így folytatódik - később egyre komolyabb egészségügyi problémákhoz is vezethet a társadalomban.