13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Csontritkulással járhat a korai menopauza

2014. december 13.
2.1951
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Egy több évtizedes kutatás eredményeként a svéd Skane University Hospital bebizonyította, hogy amellett, hogy a menopauza rendkívül sok és egyben kellemetlen tünettel jár együtt, a korán bekövetkező változókor a nőknél még a csontritkulás kockázatát is alaposan megnöveli.


A rendkívül reprezentatív kutatás során a szakemberek elsősorban azt vizsgálták, hogy milyen hatásai lehetnek a korai menopauzának, különös tekintettel a csontritkulásra és a csonttörésekre. Az évtizedeken átívelő kísérlet során közel 400, átlagosan 48 éves nőt vizsgáltak meg, akiket két csoportra osztottak. Az egyik csoportnál a menopauza már 47 éves kor előtt bekövetkezett, a többieknél azonban csak ennél később.

A kísérleti alanyoknál a kutatás kezdetén megmérték a csontsűrűséget, majd a vizsgálatot megismételték, amikor a páciensek 77 évesek lettek. Ezt a kort alig 300 nő élte meg a kezdeti 400-ból, közülük pedig 100 nem vett részt az ismételt mérésben, de a fennmaradt 200 alany is tökéletesen alátámasztotta a szakemberek hipotézisét.

A korai menopauzás tüneteket mutató nőknek ugyanis mintegy 56 százaléka szenvedett 77 éves korában a csontritkulástól, míg a másik csoport esetében ez az arány kis híján megfeleződött, és alig 30 százalékot ért el. Ebből következően a csonttörések aránya is hasonlóképpen alakult, de a tudósok megdöbbenten nyugtázták, hogy a várható életkor is összefüggött a korai menopauzával, az idejekorán a változókorba lépő nőknek ugyanis több mint fele, a másik csoportnak azonban mindössze 35 százaléka nem élte meg a 77 évet.
3 hozzászólás

Regina

10 éve, 1 hónapja és 26 napja

Aggasztó adatok szomorú smiley Jó lenne, ha az orvostudomány ezen a téren is fejlődne mosolygó smiley

válasz erre

dgabriella

10 éve, 1 hónapja és 27 napja

Nővérem sajnos csontritkulásban szenved nálam egyenlőre jó eredményei vannak a vizsgálatnakremélem 70évem felett sem fog nálam kialakulni

válasz erre

bonita

10 éve, 1 hónapja és 27 napja

Ez komoly probléma, ezzel foglalkozni kell.

válasz erre