6 °C
borús égbolt
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Balesetveszélyes a twerkelés

2015. január 29.
3.1281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Edina profilja, adatai
Edina
Miley Cyrus hozta a köztudatba a twerkelést, azonban most egy lány nagyon pórul járt, amikor a fenekét táncoltatta.

Miley Cyrus már nagyjából egy éve bevezette az emberek tudatába, hogy mi is az a twerkelés.

Aki még esetleg nem tudná, annak eláruljuk, hogy ez azt jelenti, amikor rázzuk a fenekünket. Amellett, hogy ez az új őrület eléggé közönséges és lealacsonyító, még veszélyes is. Britanny Simone legalábbis nagyon rosszul járt.

A lány éppen úgy videózta le magát, amint twerkel, ráadásul egy mozgó autó nyitott ajtaján tette ezt. Brittany egyszer csak elvesztette az egyensúlyát és balesetet szenvedett. Nem semmi, hogy ezek után a lány még fel is tette az internetre a videót és sokan azzal vádolták, hogy ezzel a veszélyes mutatvánnyal másokat is bajba sodorhatott volna.