8 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Az őssejtek lehetnek a rákgyógyítás kulcsai

2015. február 09.
2.3621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Azt eddigi is sejteni lehetett, hogy az őssejtek nagy szerepet játszanak majd a jövőben a rákgyógyítás kapcsán, azonban a Harvard Egyetem kutatói most először találtak módot arra, hogy miként lehetne az őssejteket közvetlenül daganatok gyógyítására felhasználni.

A kutatók egérkísérletekkel bizonyították az őssejtek hatékonyságát, ezáltal képesek voltak olyan méreganyagot kiválasztani belőlük, amelyeknek köszönhetően az egerekben mesterségesen létrehozott agydaganatot teljes egészében el tudták pusztítani úgy, hogy az egészséges sejtek nem szenvedtek komolyabb károsodást.

A szakemberek szerint hosszú kutatási fázis vár még rájuk ezzel kapcsolatban a jövőben, de amennyiben a vizsgálatok sikeresek lesznek, az őssejtterápia jelentheti majd a későbbiekben a daganatos megbetegedések egyik leghatásosabb ellenszerét is.

Az őssejtkezelésben már évek óta óriási potenciált lát a tudomány, ezáltal nem véletlen, hogy egyre többször és egyre több helyen kezdik el alkalmazni a kezelést, így példának okáért a rákgyógyítás területén, ahol minden korábbinál jobb és megdöbbentőbb sikereket értek el vele.