13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Az önbizalomhiány megfoszt a sikertől

2014. február 15.
1.8151
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Edina profilja, adatai
Edina
Amikor valaki azt mondja nem tudom megtenni valójában csak a kudarctól fél. Ugyanis ez a legkönnyebb kiküszöbölési mód az élet által elénk állított akadályoknak. Veszélyes is lehet, hiszen észrevétlenül veszi el tőlünk a siker átélésének lehetőségét.


A szakemberek véleménye szerint nagyon fontos, hogy meglássuk magunkban a jót. Ha egy bókot vagy dicséretet kapunk, egyből zavarba jövünk, mintsem hogy növeljük az önbizalmunkat.

A tudományos magyarázat erre az, hogy az énképünk egyik forrása a környezetünkből adódik. Ez pedig képes nem a viselkedésünk, hanem személyiségünk alapján ítélkezni. Így azt érezhetjük, ha valami először nem sikerült, másodjára meg sem próbáljuk.

Az önbecsülés alapja az önbizalom. Ha valakinek magas az önbecsülése, az azt jelenti, hogy képes elfogadni saját magát, tisztában van az erősségeivel és a gyengeségeivel egyaránt. Ahhoz, hogy növelni tudjuk önbecsülésünket kérjünk folyamatos visszajelzést környezetünktől, fogadjuk örömmel a kritikát és tanuljunk abból, bókoljunk önmagunknak és értékeljük azt, akik vagyunk.
4 hozzászólás

becky

11 éve, 18 napja

Nagy igazság minden szava!

válasz erre

Minoni

11 éve, 19 napja

Már maga a cím is nagy igazság!

válasz erre

Babóca

11 éve, 19 napja

Igen a kritika és a bók is építő jellegű, aki nem tudja ezt felfogni, annak hatalmas problémái lesznek/vannak az életében.

válasz erre

Mirjam

11 éve, 19 napja

Bizony kell a nőnek a visszajelzés, különben nem lesz biztos magában.

válasz erre