11 °C
enyhe eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Akár tíz évvel is tovább élhetünk, ha lefogyunk

2013. december 09.
2.2981
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Az Amerikai Pszichológus Szövetség éves gyűlésén egy rendkívül érdekes tudományos bizonyítás került prezentálásra a hallgatóság előtt, amely hipotézise szerint azt vizsgálta, hogy az elhízás esetében milyen szerepet tölthet be a pszichológia, illetőleg mennyit nyerhetünk azzal, ha több felesleges kilótól is megszabadulunk.


A számtalan tudományos szaktekintély - akik Amerika leghíresebb egyetemeiről kerültek ki - által elvégzett kutatásból megtudtuk, hogy a túlsúlyos vagy elhízott emberek akár tíz évet - súlyos esetekben akár évtizedeket - is visszanyerhetnek várható életkorukból, amennyiben képesek lefogyni legalább a normális testtömegindexük környékére. A konferencián elhangzott, hogy az Egyesült Államokban, de összességében az egész világon az elhízás jelenti a legkomolyabb problémát és kihívást az orvostudomány számára.

A prezentált kutatás keretein belül egyébiránt mintegy 3000 túlsúlytól szenvedő páciens vett részt, akiknél elérték, hogy életmódváltással, így testmozgással és egészséges étkezéssel nem csak megszabadulhatnak felesleges kilóiktól, hanem még gyógyszereiket is letehetik. A páciensek átlagosan 7 kilótól szabadultak meg a program során, amely már arra elegendő volt, hogy közel hatvan százalékkal lecsökkentse a kettes típusú cukorbetegség kockázatát.

A pozitív állapot egyébiránt - még visszahízás esetén is - a fogyást követő tíz éven keresztül megmaradt, amiből a kutatók arra következtettek, hogy akár ennyi idővel is meghosszabbíthatja életünket, ha kóros elhízás esetén megszabadulunk néhány felesleges kilótól.
10 hozzászólás

Kunoichi

9 éve, 5 napja


Ha könnyebb vagy, minden könnyebb mosolygó smiley

válasz erre

katalinkocsis

11 éve, 2 hónapja és 7 napja

csak 10 ? mosolygó smiley

válasz erre

Gucci

11 éve, 2 hónapja és 9 napja

juhaszandor írta:
Az hány év, ha behúzom a hasam? röhögő smiley
röhögő smiley röhögő smiley max 1 hónap

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 2 hónapja és 9 napja

Az hány év, ha behúzom a hasam? röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 2 hónapja és 9 napja

Közel 50 kilót dobtam le két éve. Azért mert kezdtem unni hogy nem tudom megmosni a hátam rendesen, nem tudok lehajolni meg ilyenek. Gondoltam hogy az életem is hosszabb lesz miatta, de hogy ennyivel... Azt nem.

válasz erre

banyaianita

11 éve, 2 hónapja és 10 napja

Engem szerencsére ez nem érint. de a családban viszont van elhízott. de nem is érdekli pedig fiatal és nagyon szép!!

válasz erre

zsebibaba

11 éve, 2 hónapja és 10 napja

meglepett smiley az elég komoly, 10 év rengeteg tényleg, érdemes egészségesen táplálkozni

válasz erre

moni1294

11 éve, 2 hónapja és 10 napja

Tíz év? Az rengeteg! meglepett smiley

válasz erre

Sonci

11 éve, 2 hónapja és 10 napja

Urak tessék komolyan venni és csak kockahassal élni! röhögő smiley

válasz erre

Móni

11 éve, 2 hónapja és 10 napja

Az igen! meglepett smiley

válasz erre