8 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

A tüdőbetegségekre és a mozgáskoordinációra is pozitív hatással van a taichi

2014. január 18.
1.9091
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A Sydney Egyetem munkatársaként dolgozó, de japán származású Regina Wai Man Leung bebizonyította, hogy az ősi japán harcművészetből átalakult, de a test minden tagjára jó hatást gyakorló taichi kiválóan segíti a páciensek mozgáskoordinációit, mindemellett pedig a krónikus tüdőbetegségben szenvedők számára is alkalmas a panaszok enyhítésére.


Regina szerint a taichi alkalmazásával már néhány alkalom után is javul az egyensúlyérzékük, erősödik a végtagok izomzata, mindemellett pedig lecsökken az elesések száma is. A témára szakosodott kutatócsoport három hónapon keresztül vizsgált közel 40 COPD betegségben szenvedő pácienst, akik részt vettek egy intenzív taichi tanfolyamon.

A 12 hét leteltével az eredményeken még maguk az orvosok is megdöbbentek, hiszen azt tapasztalták, hogy három hónap alatt nem csak javult a betegek egészségi állapota, hanem fejlettebbé vált a mozgáskoordinációjuk is, továbbá megerősödtek fizikailag, életminőségük pedig minden téren nagyot javult, így megnőhetett az önértékelésük, szorongásuk mértéke lecsökkent, mindemellett pedig tüdejükre is jó hatással volt.

Habár a kutatók egyelőre nem találtak összefüggéseket a taichi és a COPD betegségek között, a kísérletek bebizonyították, hogy az efféle testmozgás - leginkább a könnyed, nyugodtságra és önfegyelemre építő fitnesz gyakorlatokhoz lehetne hasonlítani - segít a pácienseken. A taichi rendkívül könnyen elsajátítható, személyre szabható és egyáltalán nem megerőltető mozgásforma.
5 hozzászólás

vyck66

10 éve, 9 hónapja és 25 napja

Kipróbálnám

válasz erre

quintipor

11 éve, 1 hónapja és 19 napja

Mindenféle mozgás csak előnyünkre válhat.

válasz erre

krisztike

11 éve, 1 hónapja és 20 napja

Tetszik ez a "sport"!

válasz erre

monyó

11 éve, 1 hónapja és 20 napja

Nem rossz

válasz erre

Sonci

11 éve, 1 hónapja és 20 napja

Egyszer ki kell próbálnom!mosolygó smiley

válasz erre