13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

A jövőben már korai stádiumban is felismerhetők lesznek a daganatos megbetegedések

2013. december 01.
2.0331
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A Baltimore Egyetem munkatársai egy igazán forradalmi, a rákkutatásban és a betegség gyógyításában is mérföldkőnek számító eljárást mutattak be, amelynek segítségével a jövőben már nagyon korai stádiumban kimutathatók lesznek a rákos elváltozások, így a túlélés esélyei is alaposan megnövekednek.


Sajnos a módszer egyelőre még korai stádiumban van és nem is túl olcsó az eljárás, de a jelenleg kapható és forgalomban lévő tesztekhez képest az új eljárás - ami a vérmintán alapul - sokkal alaposabban, pontosabban és biztosabban tudja detektálni a rákos elváltozásokat.

A most bemutatott módszer igencsak különlegesnek és egyedinek is számít, hiszen direkt egyetlen DNS-t céloz meg a mintavétel során, így kizárható vele kapcsoltban minden tévedés. A daganatszövetekben ugyanis minden egyéb hagyományos szövethez képest magasabbnak tekinthető a pusztulás aránya, a széteséskor pedig a DNS a keringésbe kerül.

A kutatók már a gyakorlatban is tesztelték az új eljárást, így 10 vastagbélrákkal kezelt egyén vérmintáját hasonlították össze ilyen formában egészséges emberekével, és hibás eredmény egyik esetben sem született. A teszt azonban jelenleg még kezdeti stádiumban van, így jelenleg folyik a többi daganattípusra történő kiterjesztése és a nagyobb számú tesztalanyokon történő tesztelése.
2 hozzászólás

Natasha

11 éve, 2 hónapja és 18 napja

Nagyon sokat fejlődött az orvos tudomány

válasz erre

Enci

11 éve, 2 hónapja és 18 napja

Azért ez baromi jó dolog

válasz erre