14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

5 szépségápolási tipp nyárra 40 felettieknek

2022. május 15.
53.0611
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Itt a nyár, a jó idő, de ilyenkor sem szabad megfeledkezni bőrünk ápolásáról, hiszen a nap káros hatásai ebben az szezonban a legkártékonyabbak, főleg ha már túl vagyunk a 20-as éveinken. Bár manapság már sokan úgy tartják, hogy a 30-asok az új 20-sok, a 40-esek pedig az új 30-asok, a bőr ennek ellenére érzi a változást és bizony hamar meg is fog látszódni, ha nem tápláljuk megfelelően. Éppen ezért mai cikkünkben adunk néhány tippet a nyári szépségápoláshoz azoknak, akik már átlépték a negyedik X-üket.


1. Fényvédelem mindenek előtt

Köztudott, hogy a nap UV sugarai, valamint a szolárium is erősen tudja károsítani a bőrt, ami miatt sokkal hamarabb megjelennek a kisebb-nagyobb ráncok az arcon. Ezt elkerülhetjük, ha például minden nap használunk valamilyen fényvédő krémet arcunkon, valamint azon testrészeinken, ahol érhet minket a napfény. Az arcbőrön érdemes minél nagyobb faktorszámú arckrémet vagy fényvédő krémet használni.

Szolárium használata esetén is érdemes valamilyen tápláló krémet használni, hiszen a bio- és más szolárium csövek is károsak lehetnek a bőrre. A másik lényeges tipp, a mértékletesség. Ne vigyük túlzásba a szolárium használatát.

5 szépségápolási tipp nyárra 40 felettieknek - 2. kép

2. Kornak- és bőrtípusnak megfelelő krém

Nagyon sokszor hangoztattuk már különböző szépségápolási cikkeinkben, hogy mennyire fontos megválasztani a megfelelő arckrémet. A termék megválasztásánál fontos a korunk, valamint az is, hogy milyen a bőrtípusunk. Egy 30-as éveiben járó nőnek teljesen más tápanyagokra van szüksége, mint egy 40-es éveiben járó nőnek.

A bőrtípus is fontos, ezért ha nem vagyunk biztosak abban, hogy milyen a bőrünk típusa, akkor menjünk el egy szakemberhez, aki ebben segít. A legtöbb profi kozmetikus ezt könnyen meg tudja számunkra mondani, sőt akár ajánlani is tud megfelelő krémet.

3. Megfelelő táplálkozás

Bőrödet nyáron nem csak különböző krémekkel és kozmetikai szerekkel tudod védeni, hanem a táplálkozással is. Ha olyan ételeket fogyasztasz, melyekben magas a C-vitamin, a cink, B-vitaminok, a Q10 és az Omega-3 zsírsavak, akkor máris sokat tehetsz a bőrödért. Érdemes 40 felett már a kollagént is pótolni kúraszerűen, már rengeteg féle terméket lehet találni a piacon. Por- vagy kapszula formájában is pótolhatjuk a kollagént.

Emellett fogyasszunk minél több természetes ásványvizet, mely a megfelelő hidratáltságot fogja jelenteni a szervezeted és a bőröd számára is. Ez elengedhetetlen szépségápolásban.

5 szépségápolási tipp nyárra 40 felettieknek - 3. kép

4. Le a káros szenvedélyekkel

A kávéfogyasztás és a dohányzás is képes károsítani a bőr szerkezetét. A kávéban található koffein a dehidratáltsághoz vezethet, ha túl sok feketét fogyasztunk a nap során. Érdemes maximum egy csészével inni, és mellé egy vagy két pohár vizet fogyasztani. Ez nagyon fontos a szervezet számára. Bár a koffeinnek vannak jótékony hatásai is - például a zacc nagyszerű hámlasztó - de nagyobb mennyiségben káros.

A dohányzás ennél sokkal károsabb, hiszen a legnagyobb mértékben képes a bőrt öregíteni. Egy dohányos általában 5-10 évvel öregebbnek néz ki kortársainál. Ez a káros szenvedély lelassítja a bőr sejtképződését és a kollagéntermelés is leáll. A bőr petyhüdt lesz, fakó és ráncos.

5 szépségápolási tipp nyárra 40 felettieknek - 4. kép

5. Sportolj rendszeresen

A rendszeres sportolás nem csak a szervezetednek tesz jót, de a bőrödnek is. Bármilyen sportolás esetén a vérkeringés beindul, ezáltal a bőröd is több oxigénhez jut. Azonban nem szabad itt sem elfelejteni, hogy sportolás esetén is használjunk fényvédőt, valamint edzés után megfelelően tápláljuk arcunkat. Úszásnál például különösen fontos, hiszen a klór erősen szárítja a bőrt.

Ha ezeket az alapvető tippeket megfogadjuk, akkor simán letagadhatunk majd 5-10 évet a korunkból és bezsebelhetjük a bókokat a férfiaktól.
1 hozzászólás

Edit90

2 éve, 10 napja

Bár még nem vagyok 40 felett de a naptejet rendszeresen használom nyáron.

válasz erre