13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

5+1 tisztálkodási szabály, amit edzés után be kell tartani

2019. február 20.
11.5381
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A rendszeres testmozgás nagyon fontos minden ember életében, azonban nem árt tisztában lenni azzal is, hogy utána be kell tartanunk bizonyos tisztálkodási szabályokat. Ezek elfelejtésével ugyanis súlyos higiéniai hiányosságok alakulhatnak ki, melyek betegségekhez, fertőzésekhez és egyéb kellemetlenségekhez vezethetnek, és ezek által akár napokra, sőt hetekre is kimaradhatunk az edzésekből, ami rengeteg kellemetlenséggel jár együtt. Éppen ezért összeállítottunk néhány tisztálkodási alapszabályt, amit érdemes edzés után betartani.


1. Először is moss kezet!

Nagyon alapvető dolog, hiszen akár edzőteremben, akár tornateremben vagyunk, egy sor olyan dologhoz érünk hozzá edzés közben, melyeket mások is használnak. Az emberek pedig izzadnak, tehát ilyenkor több száz ember testnedvével érintkezhetünk, ergo az első és legfontosabb dolgunk az legyen minden edzés után, hogy alaposan kezet mosunk, még mielőtt bármihez hozzáérnénk.

5+1 tisztálkodási szabály, amit edzés után be kell tartani - 2. kép

2. Jöhet az arcmosás!

Ha a kezed tiszta, az arcodra is fordíts nagy gondot! Ha ugyanis nincs időd zuhanyozni, az arcodról fontos eltávolítani a sok verejtéket, sót és rárakódott koszt, ami a mozgás után maradt rajt. Ezzel megelőzhetjük az eltömődő pórusokat, a zsírosodó arcbőrt vagy éppen azt, hogy csúnya pattanások árasszák el az arcunkat másnapra.

3. Ha zuhanyzol, papucs legyen nálad!

Már amennyiben nem otthon zuhanyzol, márpedig sokan szeretik ezt elintézni az edzőteremben, de ne felejtsd el: előtted már több ezren használták azt a zuhanyzót, és ki tudja, hogy milyen baktériumokat, vírusokat vagy gombákat hordtak be a zuhanyzóba, mely az állandó meleg környezettel és nedvességgel igazi melegágya az efféle fertőzéseknek. Szóval a legjobb, ha inkább otthonra hagyod ezt a dolgot, de ha mégis a teremben intéznéd, papucs legyen nálad!

4. Az intim testrészekre külön ügyelj!

Az edzés akkor jó, ha kiizzadunk. Ha intenzíven mozgunk, akkor pedig mindenhol izzadunk. Igen, még a nők is. Igen, ott is. Tehát az intim testrészek alapos átöblítése nemcsak alapvető felfrissülést hoz ilyenkor, hanem a megfelelő intim mosakodó használatával a baktériumok elszaporodását, a fertőzéseket is elkerülhetjük.

5+1 tisztálkodási szabály, amit edzés után be kell tartani - 3. kép

5. A hajmosás is legyen alap!

Az ugyanis egy dolog, hogy edzés után megizzadsz és csimbókosan zsíros lesz a hajad, de sokkal nagyobb gond, hogy ilyenkor baktériumok és egyéb kórokozók ragadnak a hajszálaid közé, melyek pattanásokhoz vezethetnek, és ha például érintkeznek otthon az ágyneművel, gyakorlatilag egy baktériumtenyészetben fogunk aludni. A hajmosás tehát edzés után alapvető követelmény!

+1. A szaunával is vigyázz!

Az edzés utáni szauna az egyik legjobb dolog a világon, hiszen a forró gőz ellazítja az embert, csakhogy a magas hőmérséklet a baktériumok elterjedésének is kedvez. Érdemes tehát előtte és utána is letusolni, hovatovább odafigyelni olyan alapvető tényezőkre, minthogy törülközőre ülj, és lehetőleg ne vidd a szádhoz vagy a szemedhez a kezedet.
2 hozzászólás

Pillangó

5 éve, 6 hónapja és 14 napja

Megmondom őszintén a haj mosás néha kimarad, de másnap pótolom mindig.

válasz erre

Linda

5 éve, 6 hónapja és 15 napja

Fürdeni kell. Alaposan.

válasz erre