0 ℃Tiszta idő
2020. február 29., szombat • Szökőnap

VV Józsi fogorvosnak készül

Mariann , 2014. október 18.
A Valóvilág 6 egykori lakója most ismét visszaült az iskolapadba és elhatározta, hogy fogorvos lesz belőle, azonban még előtte érettségiznie is kellene, hiszen jelenleg csak a 8 általánossal rendelkezik.
Ne maradj le semmiről! Kövess minket Facebookon is!
 


A 19 éves Gyúrós Józsi még a villalét miatt hagyta ott a középiskolát, mert hitte, hogy megnyerheti a fődíjat, azonban hamar kiderült, hogy a kemény fiú mégsem olyan kemény és nem bírta a villalétet, valamint szerelme távollétét. Most elhatározta, hogy befejezi az iskolát, így ismét tizenegyedikes lett, azaz ha minden jól megy 2016-ban leérettségizhet.

Érettségit követően szeretne Doktor lenni, de nem is akár milyen! Nemrégiben így nyilatkozott jövőbeli terveiről:

Bevallom őszintén, éppen gyökérkezelésre járok és sok pénzt hagytam már ott a fogorvosnál. De nem ez az elsődleges szempont. Érdekel is ez a szakma, úgyhogy úgy döntöttem, mindent megteszek, hogy egyszer orvos lehessek

Reméljük nem hoz össze a sors Dr. Gyúrós Józsival, mert akkor inkább sokunk a fájdalmat fogja választani a fogorvos helyett!
 

A kommentelési rendszer átalakítása miatt jelenleg csak a cikkekhez lehet hozzászólni!

Ezt a témát lezártuk, nem szólhatsz hozzá!

kpal • Nagymester #4 • 5 éve, 9 hónapja és 27 napja

Ezután miniszterelnök lesz

zsebibaba • Überbrutál #3 • 5 éve, 9 hónapja és 27 napja

Szerintem nem fenyeget minket az a veszély, hogy valaha is orvos lesz.

Gucci • Überbrutál #2 • 5 éve, 9 hónapja és 27 napja

Ennek honnan jönnek ezek a gondolatok?

csillucs • Nagymester #1 • 5 éve, 9 hónapja és 27 napja

ez most komoly?? Isten mentsen meg ettől!